Az ember létezik, tehát tilos sérteni, nem tetszeni neki, korlátozni és többnek tűnni nála. Ha egy embert bármivel is zavarsz, az a te hibád. Ha viszont ott vagy, de meghagyod, visszanyeri teljes mítoszát, sértetlenségét és mindenekfölötti méltóságát.

1. A mítosz az, amihez ha végtelen tisztelettel és meghagyással fordulsz, abból semmi sem vész kárba.

Amit úgy is mondhatnánk, hogy a mítosz az, amihez ha végtelen zsákmányolással és haszonleséssel fordulsz, semmi sem vész kárba

Minden ember mítosz.

Egy ember igazi megismerése a mitológiájáé. 

Te most talán abban élsz, hogy ,,csak az igazság, és amíg nem tudom pontosan..." de neked ezt nem kell vállalnod, mert ahogy Jézus szenvedését se kell nekünk vállalnunk, úgy neked sem kell helyettem kitartani. 

Mivel az ember mítosz, ezért mindenható, de az igaz értelemben, tehát semmit se változtat. Az ember a vége, a célállomása a keresésünknek, az elfeledett helyeken kielégítő, a végtelen boldogság, a tökéletesség, a kifogásolhatatlan. Ahogy most látom, még az sem írja le, hogy ,,akiben minden tulajdonság határtalanná fokozódik", hanem külön említést érdemel, hogy benne vannak a létező világok. Csak egy végtag tiszteletetparancsolóságára, rettenetességére, méltóságára gondolj, ahogy fraktálként mutat bármennyit és bármekkorát, és a határhatárhatár végtelen finomságára. Mert ha valódi tisztelettel, végtelen meghagyással közelítjük, akkor ki se bírjuk, hogy mennyire pontosan az, ami kell. És még csak nem is az eszme értelmé... Erőszakosnak lenni elég az alávalóság, a veleszületett értékek, erkölcs hiánya. Na de kímélni ki mer? Ki mer nem zavarni? Ki mer nem sérteni, tehát mindent megadni a másik embernek, nem hazudni, tehát nem kritizálni, tehát a végtelennél nem kevesebbre méltatni azt, aki létezik, tehát ezt érdemli? Ki jóindulatú, jóakaró? 

Bizony, még a geometriai formák és a számok is mítoszok. Hisz mi volna megközelíthetetlenebb a számoknál? Konkrétságukban, ténynél erősebb megkérdőjelezhetetlenségükben a kimeríthetetlen megközelítés, a bármeddig küzdhető megfoghatatlanság bányái, az élőlény, tárgy és fogalom azonosságának nagyságukkal respektusra kényszer

2. Az emberi gyönyör két forrása és formája az áhítat és a blaszfémia. Aki az előbbire képtelen, az igényli az utóbbit, aminek különös veszélye, hogy legszélsőségesebb formái olyan intenzív és tiszta élvezetet és meghatódást és önérzetet nyújt, mint maga a szent áhítat, az útján járók pedig ha az eredeti, mérték nélküli élvezetről, a zavartalanságról nem mondanak le, akkor ezekhez a legszélsőségesebb módokhoz sodródnak. Az áhítatot a még többről se lemondással, a szigorú javulással és aszkézissel lehet elérni, s aki képtelen a rosszra, annak van legnagyobb szerencséje, hisz közelebb van az áhítathoz, mint bármelyik ember, aki gond nélkül vagy megerőltetéssel ártani tud. Sőt, azt kell hogy mondjam, tévedtem, az áhítat, a tisztaság egyedül a kegyelem által lehetséges, hisz ,,az ember magától még kérni se tud", megváltani csak Jézus képes, aki pedig abban hisz, hogy az ember csak magát tudja megváltani és csak ő, az jobb esetben az idegösszeroppanáshoz, rosszabb esetben pedig a sötét személyiségzavarokhoz, a mások folyamatos piszkolásához és a szabadság látszatában tetszelgő tudatlan szolgasághoz jut. Magadat megtartani csak Jézus révén lehetséges, és hogy megtörténik-e, az csak az Ő akarata. Kétféle ember létezik: szerencsés és szerencsétlen, s az egyik lévén lenézni a másfélét mindkét variációban helytelen, egoista és nem Istentől való dolog, leszámítva ha szükséges.

Ahogy a hatalom gyakorlását az igényli, sőt az tudja csinálni, aki nem hatalom, úgy az összeérések kergetésének mélyén lévő kincs is annak kell, aki nem képviseli azt. Átélés annak kell, akinek nem állapota, mivolta a szentség. Tegyük hozzá, hogy az ellentétek legintenzívebb szintetizálásával sem jutunk oda, ami a tulajdonságok fölött áll, ahol összetevőkről szó sincs. A fraktálban haladva nem találsz atomot, csak a részek világánál nagyobb Ártatlanság atomisztikus, ezért nem szabad hozzáférést engednünk értékeinkhez, mert az elemzés sért. 

Aki szent, annak nincs szüksége semmire. Akár átlagember is lehet.

3. Az A kijárat, a B kijárat, és a C kijárat.

Milyen fajta fizikának neveznénk a kódtábla működése által kiváltott érzéseket és képeket? 

Hogyan definiálhatnánk az áhítatot, az igazit? 

Hogyha te magad a tisztára vagy hivatott, 

Minden tudománynak van egy absztrakt, perverz, és végtelenül csodálatos verziója, és az maga az a tudomány. (Pilinszky: struktúra vs modell pl.) Áthatottság nélkül semmi sem létezik, a zsenik nem véletlenül szenvedélyesek. 

Szent helyek, események. 

Hinni Istenben: hinni valami végtelenül Többben: a legmagasabb rangot megadni tetszéseidnek. 

Mindenben valami többet látni. 

Ahogy a múlt szentté válik, úgy minél jobban hasonlít valami a minél régebbi múltjához, annál szentebb. Mindig ugyanannak maradni: ezt akarjuk másoktól is. 

Örökké akarok élni és ugyanilyen/ugyanaz maradni. 

Megismerni a saját mitológiámat, modellemet. Az a jó fotómodell, aki megjelenésével modellez, lényeget testesít meg. 

H. P. lovecraft már a betondzsungelek megjelenése előtt írt a betondzsungelek bizonyos szféráiról.

4. És ez a szakmákra is igaz. Kifürkészni, megtalálni és elsajátítani a postázás misztériumait. Fák ágán, faltövekben, mély ösvény rejtekén.Te lehetsz a Nagy Varázsló. De ezt csak neked mondom el.

Minden amit csinálsz, tökéletes színdarab.

Ahogy a jó művet érteni sem kell, hogy érezd jelentését, ugyanúgy nem kell a postázásban értelmet keresned. Semmit sem kell tenned, hogy eltöltsön, ahogy másoknak sem kell érteniük, ami vagy, tudni fogják, hpgy te vagy a postás, és maguk sem veszik észre, ahogy megilletnek a Tisztelettel. (Csak az okosabbja.)

Én mindig ott egyensúlyozom, ahol csak perem van. Tégy te is így, légy a kőbevésett bizonytalanság, mint maga a Postás, mint maga az Úr.

5. Hogy Bobafett egy hazátlan, intergalaktikus, származását tekintve a világűr színesnél több színtelenségéből való fejvadász, s hogy jelenlétével földi környezetünkben annak nem pitiségét, hanem egy gyár gépeiben is meglévő határtalan mélységét, a benne levő, sőt vele azonos érzelmeken túli, végtelen boldogságát hozza el, ahogy Krisztus beteljesedésével is ítélet alá esett evilág fejedelme, és a tárgyak metafizikai legközepe, leglétezőbb verziója maga a szépség lett. Ahogy Krisztus óta csak látszat a halál, úgy Bobafett óta csak veszíteni tud már a műanyag: ha a Jó egyszer elég messzire ment ahhoz, hogy már csak a jó tudjon nyerni (és csak a jó tud olyan messzire menni), onnantól a megváltás megtörtént, és a Jó uralma nem csak küzdelmek árán, hanem a mérettelen kozmoszba való megismerő behatolással, pusztán a tudás megszerzésével borítékolható. 

Bobafett nemcsakmint zene, hanem mint ember is következetes képviselője a HC punk és a régi East coast értékeinek egyaránt, s ez a talán nem is tudatosan vállalt szintézis felemeli abba a hihetetlenül tiszta másvilágba, ahol előtte talán csak a szintén e kettő metafizikai fundamentumaiból táplálkozó Limp Bizkit járt. Bobafett maga mondja be egy koncertjén egy ,,Bobafett nem változik..." kezdetű szövegrészlet után, hogy ,,ti se változzatok soha!", s aki értően hallgatja a Limp bizkit Nookie című számát, vagy csak az első három albumuk esszenciáját jól érzékeli, az minimum tudva sejti, hogy az itt lévő összefüggés nemcsak valós, de (bocsánat a betépetthippi fogalmazásért), ,,durva". Nagyon. Ahogy a Three dollar bill y'alls borítóját akár Kandiszkij is rajzolhatta volna, ugyanúgy Bobafett Starwarsának ,,Maga a fegyver"-ét is, melyre másvilági emlékeink után talán a Klaus Peter-Wolf Félix és a hazugság művészete című könyvének borítóján látható gördeszkás lény emlékeztet minket a legjobban, illetve bizonyos rajzfilmek marslakói.

6. Minden szavam és törvényem örök. Aki bármelyikkel, bármikor, bármekkora eredménnyel szembemegy, annak lesz rossz az a követőivel együtt.

7. Szabad az, aki bármit végtelenül, kifogásolhatatlanul, határtalanul és megváltoztathatatlanul széppé, jóvá tud tenni, magyarán ott tapos utat, ahol akar.

Ezzel kikerüljük egyrészt azt, hogy mindennek beláthatatlan következményei vannak, másrészt azt, hogy nincs olyan, hogy befolyásolatlan állapot.

És ez a megváltása bárminek és bárkinek.

8. Analízis = profanizáció

9. A lépcsőházak között eltérések vannak, pont a Rendnek, a legszebbnek megfelelelően.

10.  Kandiszkij szintjén az élőlények és a tárgyak közt nincs különbség. Ahogy az értelmes mindkettők, és a nem az mindkettők között sincs. A beszélni nem tudók, és a beszélni tudók között sem.

11. Korunk legaktuálisabb írói törekvése: ami mindig és mindenhol történik, jellemzően ,,az élet"-nek az adott író által belátott szegmense és a lélek szabadsága, a határtalan kifogásolhatatlanság, a legszebb mennyország közötti utat egyre rövidebbé, hibák nélkül egyre direktebbé tenni, mígnem e kettő egybeesésének megtalálása révén ezen utakra az igény megszűnik. Mindennek meg tudni hagyni mindent: végtelen rokonszenvességünkben az emberek teljes létezését, mitológiáját azáltal méltóvá válva tudni, hogy nem bántunk, tehát nem tudunk bántani senkit.

A művészet nem a belepofázás, a politika, a pszichológia területe, hanem a megváltásé, a világ transzszubsztanciációjáé. Éppen ezért lehet szabad, mert a rendszerek nem kötik: a mágia, az akarat, a tudat, s mindezek alatt húzódóan a legteljesebb, tehát legsajátabb örömelv munkája. Megtalálni sajátmagunkat csak saját dolgok segíthetnek nekünk, legyenek azok bár egy másik ember saját dolgai. A művészet valódiságának kihagyhatatlan összetevője a legbelsőbb értelemben vett szabadság. (Lásd: Aludnifogtál) Éppen ezért röhejesek a magukat felsőbbrendűnek tartó avantgárdkori izmusok, melyek a kifejezés kötetlenségét parancsolták:DD Hogy klisét idézzek: a művészetnek jónak kell lenni és kész.

A végtelen létezéshez, a rílséghez nem szükséges intelligencia és tehetség (Lásd: Aludnifogtál), így bárkiből lehet bármilyen jó művész, akiben van minek őszintének lenni, és mer az lenni. A szférák érzelmi magaslataihoz azonban már a trúság adottsága mellett szükséges az aszketikus erkölcsiség, az értékeinkhez való ragaszkodás. A legszebb ajtón lépni a másvilágba, a magas szférák a mohóságnál is kevésbé szeretik a nagyképűséget, melyhez mások mítoszának tagadása is hozzátartozik. Az egyetlen valódi szabadság az, amelyiknek nincsen negatív oldala, amelyik teljes mértékben ,,nyereség", vagyis kegyelem. Az ember magától még kérni se tud, ezért bármivel, például szabadsággal vádolni elveszi tőle az ártatlanságát, a szabadságát. Senki sem szabad, amíg elhiszi hogy döntései lehetnek. Az író számára elsődlegesen önmagát kell megtisztítani, utána nyújtja azt, ami meghagyja a létezést mások számára is. Minden ideális verziója: a tökéletes alkotás nem fúzió, hanem ott van, ahol fúzióra sem szükség, sem lehetőség nincs.

12. A jón ront, ha ,,jó" jellege van. 

Az embereket azért nem meghatározott dolgokról kell elnevezni, mert a név az jó, ha fölemelkedik az absztrakcióba. A név művészet. 

Aminek látod a mocskosságát, annál erősebb vagy.

13. A) A mezőn túli mező.

Szeretem, ha nem látnak a levélbedobós ajtó mögött lakó emberek. Főleg amikor sötét este van és ég a villany. Nem akkor vagyok ott, de akkor se lássanak akkor. Éjszaka van, és egy gyerek egy tetőablak alatt alszik, csak félig gondol rám, félig tudja hogy rám gondol 

Hajlamok adnak formát, hajlamkarakter.

Számokkal írni le az igazságot.

 Kétféle pozíció vár részemről megfogalmazásra, melyek közül a hangulatfényviszonyos aszfalti miliő és benne főszerepem majdani kifejezése foglalkoztat hamarabbi eredménnyel kecsegtetően. A szereplők, köztük főleg én, a postás, theoszok. Kozmikum, grandiózum és a személyben bármeddig továbbfelfedezhető Igazság, tehát a végtelen rokonszenvesség nélkül a mai irodalomban csak kifejezett indokkal lenne szabad főszereplőknek lennie. (Az, hogy a kor igazi szellemét, a másvilági adagolást valóban magukénak tudható Nagyjaink szinte kivétel nélkül ismeretlenek, az úgynevezett kortárs irodalmi színtér hibája.) A Rejtő-,,ponyvák" nagy irodalmi értéke részben az ezen, még elnevezetlen főszereplőalkotás úttörése, mely már a teljes koncepciót hordozta, ha természetesen meglehetősen összecsomagolva is. Bud Spencer és Terence Hill, Jay és Csöndes Bob a komikum voltaképpen mit se leplező köntösében már elöljárói voltak egy hiánytalan komolyságú alkotói kötelességnek. A főszereplő főségének mind határ-ozottabb kirajzolódása, precíz személyanatómiai jellege csak a mi közvetítésünkre vár. A létmegoldás immáron nem kizárólag az irodalmi regény egészeként közölhető: a Választ egyedül adható, de szükségszerűen meg is adó határtalan esztétikai hibátlanság éppolyan lételeme, fundamentuma, sőt definíciója a főszereplőnek, mint Istennek.

Kihagyhatatlan itt megemlíteni Kosztolányit, mint a Jó szépirodalom, a klasszikus szociális beállítottságra köpő valódi embertársi (sors)közösségvállalás magányos és páratlan csillagát. Sokan irodalma szeretetének színvonalas megindoklásaként tekintenek ,,mindannyiunk szívéhez oly közelálló"-ságára, miközben pont az siklik el a szemük előtt, hogy ezt a ,,kedvességet", az ismerősség ilyen mértékű manifesztálását még soha senki nem tudta utánacsinálni. A ,,valóság" és ,,igazság" szavak ebben a kontextusban jogosabbak és alkalmasabbak, mint a többi terepen, viszont egy harmadik itt még kivételesebb aktualitással bír, mégpedig a jó. Meglepően okos embertől hallottam már Kosztolányit mindenkinek megfelelni akarónak titulálni, holott az első alkotó volt, aki minden kitudjahonnaneredő évezredes, de az Örökkel köszönőviszonyban sem levő divatkényszert és kimondatlan gátlást legyőzve megírta a világ első jól végződő könyvét (Aranysárkány), majd az Esti Kornél-novellákban további jó cselekményeket írt nyilvánosan, eljövendű hírnevükről evidens tudomással. Ilyet merészelni még nagyhatalmú mágusok, félistenek között is mindmáig példátlan. Kosztolányi vezette be a kultúra, a magas érzések és gondolatok világába a Jó valódi fogalmát. Nem mintha ezt akár csak elismerte volna bárki is.

1. Megmaradó kiskori térszerkezet, alap- és finomszerkezet, a helyek helyeinek a helyei.. egyre beljebb (kijjebb) behatolás a közművek világába, végén .. az erőmű, a vízműtelep stb. A kozmosz a minél kisebb helyen van. Egyszerű grafikák, fehér a sötéten, sötét a fehéren, bizottság... lopakodás, akapulkó, a város szerkezete, Budapest végtelenül létezik, a létezés koordinátáinak origójáig. Nem véletlenül van alatta óriási alagútrendszer, amit mindig egyre jobban fel lehet fedezni. Mindig 

Közte. (Hol van ma egy nő, akit nemcsak lehet imádni, hanem szabad is? Ha kötelező lenne...) 

2. Játéktermészet. Az elnyomott hajlam kibontakozása

Minden igazi hang egy méreten túli terjedelemben a lelki tér koordinátáin helyezkedik el. Világok keringenek körülöttünk, a szabadságban egy örvényben száguldva végtelenségek zúgnak el mellettünk, a lét alapjai, a tiszta kozmosz minden között lenni, ,,nincs élet, nincs álom, nincs változás... nincs kérdés, nincs válasz, nincs választás." 

Tiszta nők finom rajzolatai... kódok mindenhez, a legfinomabbhoz, az igazi, tehát elvevő és megadó értelemben is kifogásolhatatlan másvilághoz. Maga a létezés vizuális fraktáltérképe... képlete... vagy mi. Fraktáltérkép, ez igen!

Azért nem mondja így, mert már megmérgezted.

Minden csak ott függ össze, ahol ez egyáltalán nem sértő. (Tehát kifogásolhatatlan.)Olyan szar, hogy nem olyan minden, ahogy én kitaláltam, ahogy én elképzeltem, ahogy én akartam. De még semmi sincs veszve.Mi az aktus, ami a határtalan miliőből létrehoz egy entitást? Mindennek van szelleme... Mert minden végtelen...A szó határain túl van az igazság, amit meg lehet nevezni, az hazugsáh.

Tehát amit korrekt érvekkel el lehet magyarázni, az hazugság.

Az nem hazugság, ha az igazságra a szavakkal minél tökéletesebben utalgatunk, a legfinomabb intuícióknak adunk meg velük mindent. A sejtelmesség, a misztérium se önmagában, se a dologgal kapcsolatban amire vonatkozik, nem túlhaladható. Egy valódi misztérium, tehát ami nem fundamentum, hanem szakramentum, kiderülésével párhuzamosan válik egyre kifürkészhetetlenebbé.

Mi az esemény, amivel a végtelen és örök miliőből megszületik annak entitása? A kóborló szellem... Kóborol, de mindig ugyanott... Régi és fájdalmas dalt nyökörög, ami által megelevenedik minden, és érezzük, hogy a múlt jobban létezett. Hiába nem is emlékezhetünk rá, kitölt olyanokat, amiknek a vágyáSzexuális nyelvelemzés. Továbbá a kommunikáció egyéb csatornáin adott jelek és kombinációik szexuális elemzése.

Amikor egy menőn mozgó, széparcú, vékony dílerlány foci helyett azt mondja hogy foca. Minden metszete abban a pillanatban, vagyis a pillanat metszete, avagy pillanatmetszet. Tényleg, a különbség a nyílt tekintettel mosolygó, és az intelligens, inkább összehúzott szemű, kevésbé klasszikus, de ősibb szépségű széplány közt. A karakterest, a hosszú vékony végtagú kékfarmeros, barnabőrdzsekiset kedvelem, aki annyira ismerős, átlagos és tulajdonságok nélküli, hogy a legkülönlegesebb ember a világon. Ha nem is határozott, minden érzékelő érzékű ember érzi, hogy a világ/élet filmjében ő a főszereplő. Szeret kockásat hordani, inkább a nyakában valamit, de általában nem jut eszébe. 

Analízis = bomlasztás

Örkény: Paprikakoszorú

És ami egyszer már, azt nem szabad sérteni

Mindenszent

Bármihez hozzáérni sértés

Nem sz.. 

Abban a pillanatban, mikor elemezni kezdünk, már nem azt elemezzük, amit elemezni vélünk.

Pszichoanalízis helyett... 

A feltétlen akarat...

Kopernikuszi fordulat? Hogy végtelen megtiszteltetés a világ számára hogy megnyilvánulok, tudni hogy én vagyok az, amit egész életemben k...

Értelme csak annak van, aminek van értelme. Akiket egy inverz meggyőződés hajt (szinte mindenki), azoknak legértelmesebb törekvésük sem értelmes.

Kár hazudni, hogy nincsenek elvárásaink mások felé. Direkt hazudni pedig a leggonoszabb. Az alkoholtól olyan leszek, mint egy szexi lány. Lányhangon mondom azt hogy lány, egyszerre visszhangtalan és macskás, és egyszerre fájdalmasan elvágyasztó fátyolos, önsajnáló, önmakacs hangon, azzal a szinte észrevehetetlenül apró szájhúzással, mint a gyönyörével félálmodból felrázó narkotikus lányarc-vízió.

Narkotikus. Erotikus

--------------------

Azt akarom, hogy mások úgy nézzenek, miközben úgy vagyok...

Úgy akarok másokat nézni, miközben úgy vannak... 

Az Isten előtt mi előtt borulsz le? Milyen mindenű a legjogosabb, tehát legszebb leborulás?

Hogy a négyszögletű húsnejlon milyen szépen esik le, arról nem gondolunk valami emberire?

1: 

Hangzók, mint varázsigék. Kisülésük térbeli elhelyezkedése... A robbanás kitüntetett pozíciójú félegyenesek metszéspontján történik. A történés, mivel reális, a nemtörténés intenzitásának, az akkora jelentőség, hogy nincs jelentőségnek fokán helyezkedik el. A csúfolás és az ápolás egyvéglete. Ami érvényes, az nem változtat. Egy kislány hangalakítása, hangjátéka, ajakmozgása háborúkon túli. Hogy a felnőtt elfoglaltságok a gyermeki játék pótszerei, az jól látszik abból, hogy felnőtt elfoglaltsága (pl: mentális betegség, perverzió, kötelesség, önmegkérdőjelezés) annak a gyereknek van, akitől elvették a játékot. Kislány és alkeszcsöves. A szabadság... A szabadság ott van, ahol nem is tudsz arra gondolni, hpgy ,,szabad". Értelemszerűen minden ott van, ahol nem jelent semmit. Ideértve a megértésre szoruló szomorú, beteg jelenségeket is, ahol valamelyik nem jelent semmit, ott kimondhatatlanul evidens. S hol van az, ahol minden létező, tehát igaz dolog a felfogásához, megfogalmazásához túl evidens... A szándékot követeli a modern pszichológia, pedig a szándék hiánya az önazonos létezés. Ha valaki azért csinál valamit, mert azt szereti csinálni, pont az a valódi aktus. S a többi csak számítás, szabás, az érdek kizárólagosságának részleges fertőzése. És aki nem válik inkarnációi során elégszer tehetetlenné, meztelenné és teljes szívből, elesve könyörgővé, tehát nem érti meg, hogy mi a valódi mivolta, az pszichopatává, tehát a csak a lét ellen lázadó változás megszállottjává válik. A lélek, tehát a tehetetlen, nem (vagy csak látszatra is pillanatokig) hátráltatható fölemelkedés törvényét hordozó részed, amikor álmodban pisilni kell, és mindig fölébredsz minimum egy pillanattal a kibírhatatlan élvezet előtt, a semmiddel, semmi tényleg tiéddel sem ellenkező...

Mindenkinek az anatómiája őrzi a személyes lenézhetőségét, tehát a személyes értékeit, s felszabadító a tudat, hogy az ezeket nem bújtatók között fullosak, tízcsillagosak, szexik is vannak. Akik összeszorítanak valamit benned... azok kívül, igazi helyén, tehát díszként hordják az összeszorulást, s ez a te engesztelhetetlen, lenézett és hamis(an kifejezett) okoknak tulajdonított megszégyenítettségeidnek is levegőt ad: ha a sérthetőségedbe bele tudnak kötni, legyen olyan, hogy ne köthessenek bele, s ez az új vonzza őket mintha most szereltek volna le nőesély nélkül sok idő után, csak éppenséggel a respektust is fölkelti bennük.

Az eredeti önérzet a szégyen és a büszkeség megkülönböztethetetlensége volt. Amik ezek felismerhetően külön élnek bennünk, lehetetlen a valódi önérzet. Még a ruházatból is az lenne a valódi, ami sem égő, sem fölénybiztosító, hanem ami a kettőnek az egyéni ízlés számára is mindkettőnél tetszedelmesebb szintézise. 

(Aki lehetőségeire (képességei, vágyai, érzések, bármi amit érzékel) kétlyukú csatornákként, a téridő kijárataiként tekint, ami lehetőségeinek kozmoszrangú, szentséges, fölérhetetlen és az értékelhetőség számoknál magasabb 

A hangképzés művészete. Csak szüzektől lenne maradéktalanabb, megváltóbb, mint a többi. A legmagasabb esztétikai gyönyört okozóan tudni kimondani egy hangot, egy hangsort, de olyan hangsort, aminek csak ez a célja. Az emberek a kifinomult 

Mutatások feszültsége és ernyedése, a figyelmet irányítani vagy kifejezni hivatott gesztusok. Az összes ismeretében olyan mesterművet írni belőlük, mint a Hattyúk tava... Minél hibátlanabb kéz...)

 2.

Modellnovella. Térgeometrikus ábrázolás egzakt pontossággal, értve ezen pontosság alatt a fennforgó intimitások és maga az egész tárgyhűen finom, mély, igaz, intenzív, és ha a modell természete megkívánja, mérhetetlen kifejezését. Mint egy vázszerű grafitrajz messzi végtelenségének intakt csöndje, oly tökéletes mértéken túli szerkezete.

3.

Az Élő ige. Túl az ige jelentéskategóriáin nem analizál és nem analizálható. Csak van. Nem valami van...

Az ,,annyira egyszerű, hogy...", a teljes meghagyás. Akiknek van szíve, azoknak a nézete, minél jobban, annál jobban.

A hatás tudása. Kiindulószint, végtelenül rejtelmesebb, sértődöttebb, finomabban és rangosabban mártírabb, valójában kegyelem minden megnyilatkozása, minden másokhoz érése. A tisztáké az örök siker, az inverzben (e világ rendszerében és társadalmában) nem sikerül maguktól nekik semmi, csak Isten akaratából. Ha valakik nekik meghagyók, kellő csodálattal és csodálkozással (nem feltétlenül) és fölnézéssel. Egy szint fölött nem hagy meg lejjebbi, mint az odaadás. Egyben az intim szférákat, a bármekkora tűzlobogás-képsort, vagy az egyre monotonabb érzéki felfoghatóságokat sem zavaró jelenlét-képesség. Fontos, hogy a bánthatóság sose szálljon a második vagy harmadik személyre, tetszeni csak az igaznak szabad, a minden porcikájában igaznak. Nem sérthetsz, de szerencsére nem is tudsz sérteni igazi magaddal. Éppen ezért nagy tévút, ha te kerekedsz fölül. Ha más ,,válik általad méltóvá", az valójában téged sért.

A végtelen rokonszenvesség: ,,semmi sem tud erőszak, tehát a sértésed nélkül meggyőzni" - vallják az erősek és a tiszták, és joggal, mert csak egy ilyen dolog van, amivel ők még nem találkoztak, és nem is hihetik (és úgysem hiszik) el, amíg nem találkoznak vele. 

Ha valaki fotó- tehát nem képző- vagy leíróművészeti modell, azt használva úgy lehet a szépség megfelelő (bármilyen, ha alkalmas) szféráját kifejezni, ha maga a minta, maga a modell van úgy, úgy fejezkedik ki, hogy legtisztább érzékelhetősége pont a kívánt tárgyra, a kívánt művészeti tartalomra való leszűkülést (fraktál miatt valójában nem leszűkülést) konkretizálja az absztraktban. A valódi absztraktban, a valódi létszerintiségben a minél eltéveszthetetlenebbre precizionált meghatározások, tehát a minél határabb határok az annál inkábbi határtalanságot jelentik, a Fantázia annál szabadabb szárnyalását bármilyen jóig. (Akinek van, annak még többet adnak, látásélesség...)

A valódi akarás képessége egyre tovább egyre azonosabb azzal, ahol a vágy, a tárgy, a teljesülés és a vágyó azonos. Amikor az ember konkrétan a fájdalmat, a misztériumot, a felsőbbrendűséget, a magányt, a megértetlenséget, az elégedetlenséget, egyszóval a legmagasabb rendű mártíriumot akarja. ,,Körülményeitől függetlenül felsőbbrendű" - jó fogalom, s mi kell ehhez legjobban? Az érzelmek szabad érzése, a vágyak szabad vágyása, elég erős dolgok ahhoz, hogy önmaguk legyenek, amihez a legifjabbságon túl már valódi boldog állapot, mámor szükséges. Az ingerelhetőség és az ingerbírás veszve vágyott kegyelme.

A szépség mértéke továbbra is a jogosság. Ha te szépként a saját bőrödben vagy, nem csak az ,,egészségtelen" dolgokra érzel végtelen jogot, hanem a legcélszerűtlenebb, legirracionálisabb, legmeghagyásigénylőbb dologra is, tehát amit gyűlöl e világ fejedelme. Mindezt végtelen méltósággal, sérthetetlenül, s aki ezt sérteni merészeli, aki ebbe a mocskos pofájával beleszól, arról olyankor pontosan tudod, hogy az azonnali halált megkérdőjelezhetetlenül kiérdemli.

A végtelen rokonszenvesség, mint képesség, képtelenség. Tudni nem zavarni egyre inkább dömpingcikk. Nem tudni zavarni: az már tisztaság. Általában a valódi hordozást és áldottságot szociális és hatalmi szinten főleg a tehetetlenségről lehet felismerni.

Ma láttam a metrón egy régifajta jó segget (a tulajdonos egyébként egy fiatal csaj volt). Csak most jövök rá, hogy a régi jósegg az mennyivel szebb volt. Mennyivel több szinten, mélységben, töltöttségben, finomságban tud a látványa megmozgatni, mint a maié. Ami maximum merevedés, és/vagy profán, mocskos érzelmi fölkavarodás kiváltására képes. A régi segg mellé odaálhattál ezerszer nagyobb élvezettel, és egybenmaradtál, minden frankó volt, kérdés nélkül is mindig is a részed volt. A mai jó segg csak ront, zülleszt. Kereszteljük át terminológiánkban e kettőt: legyen szép segg, és vonzó segg. (Túlnyomó  élvezettel: szépsegg és vonzósegg.) A régi jósegget lehetett tisztelni, kiérdemelte, ahogy a csaj egész alkata.

Lelkileg a régi jó segg sokkal több volt a mai pusztán kanosító jó seggnél. Nagyon tiszta, tiszteletreméltó, gyönyörű vonulata volt. Nagyon sok világot tudott ébreszteni, az ember önmagát, a lelke tükrét, a szép, intim eszméket látta benne. (Mint a nap.) Gyönyörű és ahogy megvet vagy fölnéz rád, és a csaj cigizik és vagy mereven tartja vagy ide meg oda dönti a fejét és sovány és vékony és szenvedélyes és elszánt vagy pont hogy szeszélyes és mosolygós vagy lebiggyesztett szájú

A megszokás mélységei. Minél jobban megszoksz valamit, annál mélyebbre mehetsz benne, annál örökfrissebb és kimeríthetetlenebb. Ezért kell meghagyni, mert (...) birodalma.

Véges dolgok esetén rombol a monotonitás. Végtelen dolgok esetén viszont bűn a nemmonotonitás. ,,Eset". Végtelen dolgok ,,es-et"-e, az egyetlen elfogadható, a korlátlan lehetőség, emelkedés. Egyre beljebb menni. Száguldani egyszerre a számegyenesen, és lebegni a fizikai gyönyörben.  A végtelenség lehetősége a tisztaság. A tiszta szépség a végtelen jó lehetősége. Ami a tiszta tetszetősség, élvezet, lélekmozgatás is.

Nemessé az igénye teszi az aembert. A minél nagyobb (pontos értelemben) igénye, tehát az elégedetlenségének hajthatatlansága.

Az azonnaliban és a feltétlenben élek. Én vagyok az azonnali és a feltétlen.

Én vagyok, aki őrzi az igazi gondolatot. Az egyetlen igazi gondolatot.

Hogy lehet hinni valamiben, ami bármikor is el fog múlni?

Nem igényelni a megfejtést. 

Helyek kicsiségei és nagyságai. A kisebb helyek nagyobbak, mint a nagyobbak. 

Öncélú csak az lehet, ami korlátlan.  Vagy inkább határtalan. Nincs kezdete. A létezés a nemlétezésig az övé. 

A fényképezés lényege: minél gyorsabb, sűrűbb, intenzívebb a mozgás, annál jobban elvonja a figyelmet a lényegről. Minél lassabb a mozdulat, annál többet feltár arról, amié, annál többet ismerünk meg az illető sérthető- tehát sérthetetenségéből, magas és gravitatív méltóságából. A teljes mozdulatlanságban pedig már kimeríthetetlen: változatlan, ahogy maga az Isten. Kitárt privátuma az esendőségen túl őszinte: az érzékenység pályájának végén már egybeérve földbedöngölő és a legazabb. 

Egy este, ami végtelen. A boldogság. Az ünnep, ami mindenna 

A Závodszky Zoltán utca 11-45 négyemeletes panel egy létező tér. Itt minden létezik, minden végtelen. És az egész is. 

Az újnak egy belső hiányosságból fakadó igénye, melyet új dolgok bevonása nélkül kell fixálni, különben kész a baj. A saját országodban kifelé és befelé is végtelenül mehetsz, a mennyország végtelenül gazdag, csak tudni kell.

Az új és idegen dolgokat szükségképpen nem szeretjük, hanem utáljuk, és ebben igazunk is van. Akinek betolakodók kellenek, azt nem a szeretet igénye, nem a szeretet vezeti. Így hal ki az emberekből a szeretet és az utálat.

Csak a szokásos pályák, fraktálok kellenek.

Kéne írni egy könyvet, aminek koreográfia szintjén minden fejezetében ugyanaz történik, de mindegyik más végtelen kincset tár föl, ugyanazon a tisztasági szinten. Közben valakinek egyre hosszabb a haja, valaki régen sovány volt, de senki sem hiszi el, aki most látja először, valakinek folyton van valami a kutyájával stb.

Ha valahova, ahol kis ideje voltam, visszalépek, az a térben egy ilyen

A sajnálat egyetlen tiszta formája 

A lelki maszturbáció megosztása

Nem hagyni, hogy más az egekbe emelje magát a sajnálattal... (...egy rossz dolog.)

Nézni a könnyes kövekre a fehérbe a borús ég alatt az ajtóban ülve

Egymás mellett és nagy tisztaság van, most fönn vagytok szemeteken a könnyszivárgás halk hegedűszó

Fehér van, mint a vécébe, mint a menza konyháján, ahova soha nem mehettél be, de egyszer mégis láttad és végtelen volt, távoli és közelebb és kijjebb és beljebb és ismerősebb mint maga a világ. Lenn a pincében már csak a fekete és a fehér szín létezik,

A művészet a jó minél közvetlenebb, kerületlenebb kifejezése. Valódi formájának ezért feltétele a jó-indulat.

2. Az idő kezd nem viszonyítási pont lenni.

Olyan mintha fájdalom nélkül ilyen mártírszerűség lennék.

Mintha minden lépés egy küzdelem lenne. Ilyen Herkules. Mintha egy szent esemény (szent esemény!) lenne, de nem olyan nehéz. 

1. Megfelelő nagysággal a nagyon kifejezett, mélyen alapuló ellentmondások kényszere is leszarható. De nagyon fontos, hogy kifogásolhatatlan érzülettel történjék, hogy a túllépést ne tartalmazza, legyen ártatlanul azon szinten, ahol az a törvény még szóba se jöhet. Ha túl akarsz lépni valamin,  ne azt ostromold aminek a túllépésére 

A legjobb az a lény, akire ha nincs korlát ami érvényes, vagy legalábbis sokmindent meg se tud szegni, mégis megcsinálja, tehát azon összefüggéseknél nagyobb, befolyás nélkül is örömmel tekintünk, még ehhez is elegendő rokonszenvünket kiérdemli. (Az ártatlanságnak nincs szüksége botrányra.)

,,Kőbánya-kispest, addig még van hatszáz megálló" - mondta az anyuka a gyerekének. De jó lenne, ha tényleg hatszáz megálló lenne, de még a régi metró meg a régi állomások és ott lennének a barátaim! Értitek, hogy ugyanazok a megállók lennének, és úgy lenne hatszáz megálló.

A kritika intaktságának, tehát létjogosultságának összetartó ereje az önhűség inkorrupt ragaszkodása. Túl az érveken és az erőszak egyéb formáin 

Mindig rézsútosan szemben, lejjebb ül nálam, fölfelé néz rám, és lábat mos. 

A másra hagyatkozás és a verítékes építkezés nem lehet a növekedés összes opciója. 

A fokozódás tükörképe végtelenszer többet ér, mint amiben korlátlanul sütkérezhetsz az önállóságodért cserébe. 

A tiszta: ami meghagy. A jó érzés(ek) kilátásba helyezésével belédszóló gyakran kerülendőbb, mint aki rossz érzés(ek) kilátásba helyezésével teszi ugyanezt. A kínra természetes reakció ellenállni, s bár hajdanán az emberi nemesség, tehát a természetes emberek körében a mérgezett gyönyörre minimum a mérlegelés volt a zsigeri válasz, ez manapság társadalmunkból kiveszni látszik. 

Bármi befolyást, kényszert árasztani, kivethető gyönyör birtokában lenni, jelenlétével emberekben respektust kelteni nem hatalom. Igazi hatalma csak annak lehet, akinek nincs hatalma. Akinek nem lehet odaadni semmit. Aki nem érti meg a férfiak nagyrészében élő pedofil hajlamot, annak nincs metafizikai érzéke. S az igazi pedofil nem valami fogyaszthatót, hanem a rettegésnél tisztábban magasztalásra érdemes érinthetetlen csodát látja vonzalma tárgyaiban. Aki mennyiségi változások, alázat és büszkeség nélkül kelt tetszést, az a létével teszi. S az ilyen tiszta, látszólag tulajdonságok nélküli lények az igazi tulajdonságok birtokosai. Jézus bárkit meggyógyított aki hitt benne, mert az alázatos emberek, akik látni tudták (például a vak), olyasmivel viseltettek iránta, ami több a bizalomnál, ami a kényszerek, megfelelések, bármi nélküli Otthon, zavartalanság és szabadság érzete volt. Aki a megnyilvánulások világában tartja hatalmát, annak hatalma van. Aki a létben, az hatalom. Az ember eredetében kifogásolhatatlan volt: bármit adni-venni, változtatni rajta pénzrontás, csorbítás. Kegyetlen volt azzal a sors, akit körülményei talprakésszé és határozottá tettek, elsősorban azzal, hogy nem elég erős jellemet adott neki. Betölthetetlen deficit ez, ha már észre sem veszi ennek a mocskosságát. De mégis: mikor sok munkától elfáradva mi is kényesebbé, nemtörődömebbé és önárasztóbbá válunk, egyfajta szerelmi érzet jelenik meg bennünk az agresszív emberek társaságában: hatolmmivoltukból lett hatalmuk a határok közt is érezteti eredetét. S ha már a hegy ment Mohamedhez, lemondva a hegyek mozdíthatatlanságának méltóságáról, azt mégsem vehetjük tőle el, hogy egy sétáló hegy azért nem egy könnyen feledhető látvány. 

A tisztaság az az igazi tulajdonság, ami az összes többi igazi tulajdonság feltétele. A többi igazi tulajdonság megnevezhetetlen, mert nem a létezés szinonimája, hanem valami, ami létezik. 

Ami a szépséget képviseli, az nem lehet célszerű. Az törékeny, bátortalan, rosszul színészkedő, s itt nem az inkompetens nőcskék primitív (igen, primitív) férfiak által kedvelt bájára gondolok, ami mindig a korlátlan uralom mámorát ébreszti (labda, pofozás) a faragatlan kanokban, hanem arra, amit tisztelni kell, szent áhítattal. Nagyon szigorúan tud a szemedbe nézni, anélkül, hogy szigorúan nézne. Nincs testrészének egy köbmillimétere amit nem csodálnál a társadalom által szégyenbefojtottsága miatt néma őszinteséggel, s mindenedet egyre mélyebbre nyúlva életben tartja, ahogy mélységét az első pillanatban sejtetted, ismerősebb érzéseid támadnak, mint amilyenekre azt azt megelőző pillanatban emlékeztél, s érzed, hogy a szégyen nem létezik körülötte, mert mind létezik ami létezik, s ez eleve kizárja a nemlétező dolgok létezését. Testrészei között nincs rangsor: minden nap másik tetszik legjobban, s érzed hogy bármijét bármennyire lehet szeretni. Kell egy lány, aki úgy nyilvánul meg felém, hogy ne legyen végtelen áttétel, furfang, távolság bármi között. Kell egy lány, aki ha megszólít, akkor megszólít. Ha hozzámér, akkor hozzámér. Ha rámnéz, akkor rámnéz. 

Amiben döntésre van lehetőséged, ami fölveti a felelés, a felelősség lehetőségét, az csábítás. ,,Rábízni" - ilyen nem létezik. Ami jó, ott szóba se jöhet döntés, ugyanúgy ahogy kényszer vagy lehetőségtelenség sem: ott az van, ami van. Egy embert egy módon lehet tönkretenni: ha elhitetik vele, hogy vannak döntései, ha elveszik tőle a tudást, hogy minden ingyen van. Onnantól

Megszabadulni ettől egyébként úgy lehet, hogy az ember egyre jobban tudja, hogy döntések nem léteznek. E tudás megléte egyébként szinkron az egyetlen saját erőddel, az önerőddel. 

A birtoklása annak ami mi vagyunk a megfosztódás magunktól. Akik azon versenyeznek, hogy mit tudnak megtenni a másikkal, a saját leépülésüket kergetik. Azért nem félnek az az ártatlanoktól, mert akkor tudás, tehát előny kerülne a birtokukba, nem mellesleg megkapnának egy jót érdemlő érzéket, és a mennyei Hatalom megkegyelmezne nekik. De az ártatlanok nem tudnak visszavágni, tehát a hatalom nem kegyelmez. 

A másokon való hatalomnak nem a gyakorlása az igazi baj, hanem a képessége. Ha valaki ,,tud olyan lenni", de csak indokolt esetben használja, az ugyanolyan undorító, mint aki állandóan geci. Csak egy kicsit önteltebb. 

A szar hajlamoknak és gyakorlásuknak enyhítő körülmény, ha érv, magyarázhatóság, megindoklás nincs hozzájuk. Mert élvezed. Kész. Ennyi. 

,,Van lelke" - ez a legnagyobb rang. Hogy lelke van, nem pedig célszerűsége. 

A ,,magam adom" ki/feltárulkozás és a ,,téged veszlek" ki/feltárás minden szintjének túllépése. Ahol nincsen rájuk szükség, ahol ideiglenes ajándékaik határtalan foka megadatik. Ne féltsd a szégyent és ezáltal a szégyentelenséget, mert semmit sem veszítesz el belőlük, sőt így válhat élvezetük végtelenné. A lábaidat mozgatni az ágyban nem szégyenítően vagy szégyellve jó, hanem őszintén. Ha majd képes leszel rá, érezni fogod, és azt is ezáltal nyilván tudni, hogy a szégyen bármelyik oldalán lenni csak az őszinteség utánzása. A szégyenítő az őszinteséget hivve űzni annak pótlékát fokozza, finomítja így bármeddig jutva sem tapasztalhatva őszinteséget, míg a szégyenlő a kényszer, tehát a  rögtönzött őszinteségpótlékot mindig kívülről varázsoló mohóság áldozataként kínlódik (jobbesetben kínlódik) az őszinteség, és végsősoron csak az őszinteség lehetetlenségében. Az antiszociálisok bármi ,,szentséget" is vélnek tapasztalni ,,az anyag mozgatásában", vagy akár ,,békénhagyásában", ,,működni hagyásában", abban a szentséget a saját átkuk tette lehetetlenné, gyakran az áldozat valós megnyilvánulásaiban, néha csak értelmezésükben, szemüvegükben.

Bármi, ami valakit sért, abban a formában, ahogy ő érzi sértésnek, illúzió, s az illető meggyőzése, fellobbantása, áthatása ,,az új igazság" szenvedély- és gyönyörkeltő energiatartalékaival semmire sem bizonyíték, csak a hazugság térnyerése.  Mindannyian véleménnyel születtünk, s aki egy véleményt másban megváltoztat, éppúgy valódi gyilkos, ahogy a bármivel is meggyőzött valódi meggyilkolt. 

Egy valódi kultúrában a tánc az őszinteség művészete, nem pedig az őszinteség pótlékaival járó olcsó élvezetek megidézése lenne. Ahogy az erő is addig erő amíg nem tud magáról, úgy az élvezet akarása is addig az élvezet akarása, ameddig nem veszi észre magát. A felnőtt szexualitásban már mindig jelen van az alantas feltevés önmagunkkal szemben, az a cinikus ,,tudományosság" 

Minden embert az összes tökéletlen megnyilvánulására a többi ember hazugsága kényszeríti. Akit a valódi zavartalanság biztosítása nélkül buzdítunk önmaga fölemelésére, azt éppen megöljük: egy túlélhetetlen keretbe (...).

A mai nők megjelenése perverz: adni és elvenni, megalkudni és korrumpálni akar már tetszésük is, nem pedig a Méltót fokozza igaz tükörként, tehát őt is, miközben ő is méltó, tükörként tükrözve határtalanságáig, mélyíti saját mélységéig elláthatva benne addig, amilyen mély. Méltó nőnek méltó férfit találni ma majdhogynem lehetetlen, pedig ez lenne az életünk célja és ez mutathatná meg nekünk, hogy egyik nemben sincs  (...). A férfiak pedig nem is tudják a Méltó lányt keresni, hiszen annak a képében, megtudhatóságában csak tapasztalat által részesülhetnek, ami a még azt átélők számára is gyakran másvilágról, mondjuk álomban jelenik meg. Ahogy az őszinteség csak őszintén lehetséges lehetségesítésével okozza valaki másnak a legnagyobb gyönyört, úgy saját magának is ebben az üzemmódban tudja, hisz egyedül ilyenkor őszinte, tehát élheti meg a saját megéléseit. Ahogy a sugárzó pali gyengíti úgy egy nő térdét, hogy ha nem is tartaná a lába, csak lehunyt szemmel kuncogna a földön az élvezettől, ahogy a sugárzó domina teszi úgy a férfi arcára a talpát, hogy a teljes testére kiterjedő fájdalmasan erős fizikai gyönyört okozzon neki, az ehhez képest semmi. Nem fognak ezek hiányozni, hisz minden jó akkor is meglesz belőlük, amit tőlük akartunk, hiánytalanul az is, és mindaz amire talán már eszünkbe se jutott vágyni, de a megtapasztalás után már evidens a hiánya.

A versek az örök anyagból készülnek. Amivel nem lehet visszaélni.

adalt, az élvezkedést lemossa arcodról 

Az egyén szabadsága létének határtalansága, korlátlansága. Nos, ha ez átcsap megnyilvánuláainak határtalanságába, korláttalanságába, azzal a rabság kiszolgálójává válik ugyanúgy, mint az egyre magasabbra kapaszkodó ambiciózus főnök.