A megszokás mélységei. Minél jobban megszoksz valamit, annál mélyebbre mehetsz benne, annál örökfrissebb és kimeríthetetlenebb. Ezért kell meghagyni, mert (...) birodalma.

Véges dolgok esetén rombol a monotonitás. Végtelen dolgok esetén viszont bűn a nemmonotonitás. ,,Eset". Végtelen dolgok ,,es-et"-e, az egyetlen elfogadható, a korlátlan lehetőség, emelkedés. Egyre beljebb menni. Száguldani egyszerre a számegyenesen, és lebegni a fizikai gyönyörben.  A végtelenség lehetősége a tisztaság. A tiszta szépség a végtelen jó lehetősége. Ami a tiszta tetszetősség, élvezet, lélekmozgatás is.

Nemessé az igénye teszi az aembert. A minél nagyobb (pontos értelemben) igénye 

Az azonnaliban és a feltétlenben élek. Én vagyok az azonnali és a feltétlen.

Én vagyok, aki őrzi az igazi gondolatot. Az egyetlen igazi gondolatot.

Hogy lehet hinni valamiben, ami bármikor is el fog múlni?

Nem igényelni a megfejtést. 

Helyek kicsiségei és nagyságai. A kisebb helyek nagyobbak, mint a nagyobbak. 

Öncélú csak az lehet, ami korlátlan.  Vagy inkább határtalan. Nincs kezdete. A létezés a nemlétezésig az övé. 

A fényképezés lényege: minél gyorsabb, sűrűbb, intenzívebb a mozgás, annál jobban elvonja a figyelmet a lényegről. Minél lassabb a mozdulat, annál többet feltár arról, amié, annál többet ismerünk meg az illető sérthető- tehát sérthetetenségéből, magas és gravitatív méltóságából. A teljes mozdulatlanságban pedig már kimeríthetetlen: változatlan, ahogy maga az Isten. Kitárt privátuma az esendőségen túl őszinte: az érzékenység pályájának végén már egybeérve földbedöngölő és a legazabb. 

Egy este, ami végtelen. A boldogság. Az ünnep, ami mindenna 

A Závodszky Zoltán utca 11-45 négyemeletes panel egy létező tér. Itt minden létezik, minden végtelen. És az egész is. 

Az újnak egy belső hiányosságból fakadó igénye, melyet új dolgok bevonása nélkül kell fixálni, különben kész a baj. A saját országodban kifelé és befelé is végtelenül mehetsz, a mennyország végtelenül gazdag, csak tudni kell.

Az új és idegen dolgokat szükségképpen nem szeretjük, hanem utáljuk, és ebben igazunk is van. Akinek betolakodók kellenek, azt nem a szeretet igénye, nem a szeretet vezeti. Így hal ki az emberekből a szeretet és az utálat.

Csak a szokásos pályák, fraktálok kellenek.

Kéne írni egy könyvet, aminek koreográfia szintjén minden fejezetében ugyanaz történik, de mindegyik más végtelen kincset tár föl, ugyanazon a tisztasági szinten. Közben valakinek egyre hosszabb a haja, valaki régen sovány volt, de senki sem hiszi el, aki most látja először, valakinek folyton van valami a kutyájával stb.

Ha valahova, ahol kis ideje voltam, visszalépek, az a térben egy ilyen