1. A szorongás helyezi bizonytalanságba az egzisztáló mibenlétét, kilétét, milétét, hollétét, létét, vagyis helyezi a semmibe, vagyis helyezi bárhova is, hogy bármely egzisztens pozícióban (melyek közül mindegyik irracionális, tehát végtelen) létezhessen, a szorongás adja meg a bármiféle stabilitáshoz elengedhetetlen dinamizmust.
2. A szorongás teszi ismeretlenné, tehát üregessé, tehát megtölthetővé a lelket.
3. A szorongás maga az érzés, amiből bármely egyéb érzés megformálódhat, létrejöhet.
4. A szorongás a legjobb kombódrog: a sörtől az ópiátokig minden értelmes pszichoaktív szer effektusa, létáthelyezése a szorongással kísért bevitel után teljesedhet határtalanná (és tehet akár nagyszabású zsenivé embereket).
5. A szorongás indukálhatja az ájulós pánikrohamot, melynek eszméletlen állomásában a kozmoszba vagyunk kilőve, csapódunk univerzumból univerzumba, élünk meg olyan szabadságot, ami bármivel összehasonlíthatatlan.
6. A szorongás pont azért végtelen forrás, mert rossz, mert nem jó, mert jóhiszemű logikánkkal, naiv elvárásainkkal, örömelvű igényünkkel nem tudjuk megmagyarázni. A szorongás teljes, határ nélkül termékeny, dúsgazdag termőföld, áldott anyaöl, a csoda potenciálja.
7. A szorongás, ezt még egy végtelen burjánzást, jót igazoló szokványos költői kliséként mondom, két egymással összeegyeztethetetlen, egymás számára elérhetetlen, ugyanabban a konzisztensnek lenni kívánó rendszerben meghasonlást előidéző dolog folyamatos közelítési, megoldási próbálkozása, mely próbálkozásból elvileg, úgymond ,,matematikailag" minőségi és mennyiségi limit nélküli jó fejlődhet, a legpontosabb jó, a legtöbb jó, a legnagyobb jó, a legjobb. Ez a szintézis a harmónia.