Ugyanaz a lány pozíciónktól függően lehet belátottan démoni, semmitmondó, nemvégigérő, hamis, majd pedig minden számunkra, mindentmondó, igazolható, létjogosult, megalapozott, szép, teljesen érvényes.
Nagyság és kicsiség: Bizonyos szempontból kisebb leszel, ha a befolyás pontjára, körébe mész, de mint tudjuk, a kicsiség nagyság: hogy hathatnak rád dolgok, az ugyanolyan fontos, mint hatni dolgokra, és tulajdonképpen fontosabb is, az igazi lényeg, az igazi minden.
Egymást metsző vonalak: mintha a lány kontúrjából vonalak indulnának egy vele szembeni pont felé: amíg szűkül, pozitív, minél szűkebb, annál inkább, majd ahol összeérnek, ott a megtetszési, beleszeretési pont. Ha a pont mögött állunk, hogy a pont köztünk és a lány között van, akkor negatívan ér minket, úgy érezzük, átlátunk rajta, ez a hamvasi ,,mindenki hülye" pozíció; ha belesétálunk, akkor ér a belátásunk a szeretésig, az igazi értésig, akármiig, ez az írói ,,mindenki okos, lényegében mindenki a legértelmesebb" pozíció, egyfajta felnőttség, mert valakit már összezárultan, teljességként látni semmi, a hatása alá kerülve bolyongani benne az igazi tudás, az igazi felfedezés. Sosem szabad azt hinni hogy tudunk: nemcsak a tudás nyílik így ki előttünk, hanem ez maga az élet kulcsa. S mint megnyílt értelembe az ige: alászállhatok rejtelmeibe. Minden lányban van valami tiszta, tájai, szerkezete, tára, megannyi izgalmas felfedeznivaló. A kinyitással, a nemtudás vállalásával végtelen potenciál nyílik meg.
Jobbkéz útja mint mindenből kimaradva őrizgetni azt, ami remélhetőleg nem marad meddő, és balkéz útja, mint a gyönyöröket odáig fokozni, hogy legfőbb szépség formájában egybeessenek az Istennel.
Hogy kitáguljon a kép, szűken kell nézni. Akkor lesz benne sok, ha kameránk precíz. Minden lány egy univerzum. Végtelen mindent hordoz magában, csak nem szabad nagyban nézni. De nem, ez hülye megfogalmazás. Jobban mondva: minél inkább kizár, minél inkább tisztított, minél több kifogás alkalmazása után alkalmazott a górcső, annál többet kapnuk használatával. Annál jobban látjuk a szép dolgokat, a menny-teret.
Szűkítés, fokozás, szublimáció: a lány megmunkálása, magasságossá kovácsolása. Mint Szentkuthy egyrészt azt írja, hogy az egésznő tetszésünkkel való kitöltése a kamaszkorra jellemző, s utána ennek züllésével, valamiképp mégis fokozásával a nő egy összetett dolog lesz, mindenféle társadalmi, anatómiai, cselekménysori, egyéb viszonyban átgondoljuk, és így áll össze a sosem tökéletes, de mindenképp célszerűbben kezelhető végeredmény, másrészt azt, hogy a tényleg tetszedelmes nők azok, melyekről egy elvont anatómiára lehet asszociálni, majd azt visszavonatkoztatni a nőre, belepni és feltölteni vele, úgy mi helyeslünk: valóban nagy, lényegében teljesen egyoldalú munka a szépnőképzés, mint általában, ami esztétikai területre tartozik: fantáziánk egy megfogalmazhatatlan szerepű eleme szépségének. Oda-visszaható kötődések, reakciók, passzív és aktív... Mi is a fantázia? Egy érzékszerv. Vegyünk egy nőt: rengeteg összedobált abszolút sablon, melyek bizonyos szempontból kiátlagolódva, bizonyos szempontból összeadódva fednek és ragyognak. Ezek az abszolút sablonok érdekes dolgok egyébként: ha van hétköznapi (mármint az embereken kívül, mert kurva sok hétköznapi ember van), akkor a hétköznapitól a démonin át a szférikus gyötrően szép érintésekig, jellegekig, egységekig, állományokig, jutalmakig minden szintet képviselnek, egyik ilyet, másik olyat. Ezeket szoktam egyébként démonoknak is hívni: bizonyos embereket annyira csak egy vagy több ilyen irányít, hogy egyéniségük háttérbe szorul. A fantázia teszi a helyére a nőt, megmondja származását, megmutatja igazi valóját. (Igen, ,,az igazság a szépség"-párti vagyok.) És gyakran nagyon messzi helyekre, nagyon elvont tájakra mutat ilyenkor, akárcsak egy tényleg jó bor ivása közben (a bor metafizikai ital). Semmi férfiuralomra ne gondoljunk itt: az alvó vagy tehetetlen nő számszerű kicentizése, térképezése, vizsgálata, kéjtárgyként birtoklása egy teljesen másik gyönyör. A nőnek élnie kell, hogy megnyilatkozzon, a legvéletlenszerűbb, szándékkal a legkevésbé előidézhető pillanatokban mutatkoznak meg igazi szépségei. Ártatlanság. Már csak azért is, mert lényünk értelme sokkal magasabban áll tudatos értelmünknél, mindent jobban tud, kár beleavatkozni (erről írtam már máshol), s így maga a nő sem tudja az igazi legjobbakat előidézni, kiváltani, a tudatossággal csak beleront. Legjobb példa erre a fizikailag rosszul levő nők szexi mozgáskultúrája és kisugárzása, és a fáradt vagy síró nők szexi rekedt hangja. Mert ha tehetné, nem lenne rosszul, nem sírna. Nem tudja kontrollálni. Ezért tud kibújni a teljességes, bontatlan szépség, akárcsak egy virág. (A tartalmazott abszolút sablonok száma a lelki gazdagság mértéke, bár Evola és Szentkuthy kifejezetten pártolja az önkényességet, a gyakorlatilag véletlenszerűségből előidézett képet, melyet a gazdag értelem felruház mindennel.) Érdemes belegondolni, hogy milyen mértékben és aránnyal jobb kontrollálni, vagy kontrolláltatni (Freud: passzív mozgatottság).
Közbenleges jegyzet: A fantázia fürdeti a nőt. A fantázia emeli a nőt. Az elvont anatómiák, mozdulatcsomag-gyönyörök: kitüntetett abszolút sablonok. Rangosak. Hierarchikusak valamelyest. Szintbe állapított, meghatározott magasságba cövekelt, leltárazott, dokumentált, az univerzum államában hivatalos. (Igen, nagyon keresek egy szót.) Asszem az érvényes az (ezt már utólag.)

Ez a kontroll-kérdés különösen fontos az ilyen mindentudószűz-szempontból nézve nem tökéletes, mondhatni démoni lányok esetében. A kontrollnak és a kontrolláltságnak is mindenféle szinten léte van. Végsősoron nézve: a teljes kontroll a kielégítő, mert még a teljesen kielégítő külső kontrolláltságunk is a kontrollunk alatt van, a tökéletesen jó állapot logikusan a hatalom teljessége, hisz minden úgy van, ahogy akarjuk. Másrészről nézve a teljes kontrolláltság a kielégítő, mert a teljes kontrollal csak önmagunk nagyságaiig tudunk felnőni, amik lehetnek bármilyen grandiózusak, mégsem akkorák, mint a nálunk nagyobb Isten, vagy akármi, ami hatalmával túl tud árasztani, földbe tud döngölni, sejtenként tud füröszteni a gondolatainkkal utolérhetetlen, mindignagyobb, felfoghatatlan gyönyörben. Persze ha Isten végsősoron mi vagyunk, akkor ez az egész önmagába ér, és a végsősoronra mindkettő és egyiksem, szuperpozíció a válasz, ,,felesleges a válasz" (hú de utálom, amikor ezt mondják, pedig meg is magyarázhatnák!). 

Szintén Szentkuthy  (bocsánat, nagyon rajta vagyok a Praen) egyik szereplője mondja, hogy belső világa pont a lényegtől hiányos: gondolataival nem tudja kielégíteni magát, még a legszélsőségesebb, legpervertáltabb paradoxon is száraz, semmi. Viszont ha nőt lát, akkor találkozik az irracionalitással, a körbefoghatatlan, megmagyarázhatatlan, elfogyaszthatatlan Élettel; s ilyenkor szerzi meg csupán azokat az eseményeket, melyekért érdemes élni. 

A kicsiséghez: a ,,kicsi vagyok" kimondva vagy hanggal elképzelve új perspektívát ad. A hathatóságnak nemcsak mennyiségi mértéke, hanem tisztasága is fontos. A legjobb értelemben vett naivitás. A ,,kicsi vagyok" a tiszta tudat egyik legtisztább kifejezése, és ennek köze sincs önmagunk leértékeléséhez, elég elvont, de legjobban a gyerekkorról tudok ráasszociáltatni, illetve képzeld el, hogy este mész egy ismerős környéken, egy kiskorod óta ugyanolyan utcán, egy játszótér, vagy valami egyéb gyűlekezőhely közelében, ahol sok ismerős van, és azt mondod, hogy ,,kicsi vagyok". Egyfajta fókuszba kerülés a világgal. Csakúgy a városban, érzéseid teljességének birtokában: ,,kicsi vagyok".

A testhez: a kontroll és a kontrolláltság egy szintjén is érvényes a bölcsességig való felfokozás: rosszullét esetén például olyan sokat lehet belőle meríteni, annyira mélyről jön, hogy az már szép is meg okos is, szóval lényegi is.

Továbbá: ez a gondolat főleg csak vizuálisan jelenik meg előttem, a körbeérhetetlen lányok tégedmegfogása egyfajta körbeérés: kétoldalról eltalál két görbe vonal. Ehhez hozzáképzelve hogy a lány neked háttal veszi le a felsőruházatát melltartó nélkül. Próbáld elég távolról nézni a lapockája melletti mélyedést: hogy teljes-mély legyen, olyan rajzos, olyan pixeltelen, olyan minden, olyan végteleniglehetbelezuhanni, hogy ne legyen kifogásolható.

Eleve a lányok öltözése: nagyon méltóságos, nagyon érvényes, mármint másvilági szinten, egy igazi értelemben Létező tevékenység. (Ahogy Szentkuthy szerint például a patakparton fürdés (ez szerinte princípium)). Akármilyen egészét vesztett, démoni lánynak csak tevékenységével a mennybe kell rajzolni, hogy újból tiszta legyen. A lányi-női testnél jobb ceruza nincs. És persze gondolásával is, hisz az sugárzik, meg amúgy is megtörténik.

Még valami: ,,én kicsi vagyok és szeretlek..." (képzelhető felkiáltójellel is).