Sétálok magányomban az emberek között. Ez a világ nem olyan, hogy nekem teljesen jó legyen. Totál el van baszva, és magányosan sétálok itt, mint az egyetlen igazság. Csak az aszfalt mond igazat, meg a tárgyak olyanformán, hogy mikor ítelet alá esett e világ fejedelme, a dolgok lénye és lényege gyökeres, kopernikuszi fordulatot vett, s azóta minden kezdetvége, elpusztíthatatlan része és alapja, legmélye Krisztus, a kifogásolhatatlanság, a végtelenség, a legcsodálatosabb dolog a világon. Meg is mondta Jézus, hogy a kiválasztottak nem ebből a világból valók. Az emberek nagy részéből viszont voltaképpen a létezés hiányzik. Ezért is vagyok magányos, meg azért, hogy bár a tárgyak Krisztusig, tehát teljesen átlátszóak, hisz Krisztus annyira van, hogy nincs, még mindig kiterjedés belsejében élek, s minden kiterjedés a nemlét széthullása, az univerzum is tágul, meg kibaszott entrópia, bár az egész valahogy mégis az elveszett összesség felé vezet, legkisebb, legmozdulatlanabb része is, melyet nézve találom meg azt, ahol voltaképpen történés van, és méret, mert a legkisebb a legnagyobb, és most időt teret meg mindent egybevéve minden ott van, ahol nincs, és ez fordítva is igaz, vagyis az eredeti kijelentés össze meg vissza is értelmezhető, kérdés, mit tekintünk alapnak, de szóval nem vagyok otthon, csak dolgok, mondhatni jelek emlékeztetnek, például az aszfalt egy kis része, meg a megalázott felmagasztaltatik, a mindenegyésígykülön meg a mindenakkorvanhanincs emberi dolgokra is értelmezendő, a lét jó!!! Csak sajnos szét van szórva, az emberbe inkarnációkon keresztül gyűlik, továbbnemesedik, és akkor tulajdonképpen nem is a mindent foglalja magába, hanem többet annál, teszem hozzá, senkinek sincs akkora lelke, hogy az ne még súlyosabb egyediség legyen, és talán akkora nem is lehet, pláne hogy a kifutások végtelenek, és a szub/objektivitás olyan mint egy szendvics, az objektivitás fölött is van egy szubjektív réteg, és felfoghatatlan és megfogalmazhatatlan, hogy miként lesz mindinkább egy a bőség, egyre az egy otthonra mutatóbb, ami MINDENKINEK MÁSHOL VAN kimondom, mert így a legkirályabb, a királyságnak nincs határa, és minden a lehető legkirályabb, kerüljön ez bármin való túlságba is, a gondolatok egy szinten túl végtelenül jók, és nem is kell semmit áttörniük ehhez, mert ők maguk az eredet, mert ez is így a legkirályabb. Igen, az eredet is olyan totálisan ellentmond magával, hogy mi hoztuk létre az időben, és csak a sajátunk, és a gondolatok hamis rendjétől megszabadulni épp úgy kell, mint a társadalmi faszságoktól, sokaknak már az utóbbi se megy, és kiakadnak a léttel rendelkező embereken, igen, mindenen átgázolni, önmagunkat, ami mindennél több, mert önmagunk, végtelenül érvényesíteni, először magunkat adjuk át önmagunknak, aztán a világot, megszállottak leszünk, szuperhősök, istenek, végtelenül jó karakterrel, akkor legalább igazi értékek vezetnék a világot, és nem lennénk elnyomva, nem kéne egy olyat életet végigszenvedni, ami már magában halál, de kizárólag a rossz értelemben, és életerőt halmozhatnánk, és táncunk földre hívná az eget, és minden mozdulatunk, a nevetésünk stb fájdalmas gyönyörrel járna még nézőjének is, minden szent lenne, megszentelődne a föld, és csak gyűjtenénk, és élnénk, végre élnénk, és mindez olyan csodálatos lenne hogy egy nálam okosabb ember már igazán elkezdhetne gondolkodni rajta. Gyönyör, mert a szentség gyönyörrel jár, egyszer eljutnánk már odáig, hogy nem halunk meg, mert mindez ösztön és életerő, és akarom a szépet, voltaképpen jóízlés az egész, egy életre érdemes, bármire is hivatott embernek jó ízlése van, ami elkalauzolja az egyetlen dologig, amit igazán megkaphatunk. Tisztában kell lennie saját igényeivel. Hogy ő Az.