Ha vannak tulajdonságai, akkor sincsenek. Ez olyan, mint a nemekfölöttiség.

Ezért a hitelességnek, a szépségnek, a lélek kèpviselésének két módja van. Az egyik, hogy szíveddel-lelkeddel benne vagy minden véleményedben, minden indulatodban, minden szeszélyedben, minden mozdulatodban, ezáltal azokat igazivá, végtelenné, végtelenül rokonszenvessé és széppé téve felszenteled. Ez a belülről kifelé módszer rendkívül vonzó, sugárzó és hatalmas élvezeti értéke van, s igazából az alkímiai műveletek között is a tiszták, a kifogásolhatatlanok közé sorolható, hiszen nem válogat, feltételei nincsenek, s általa érintett tested és mindened végtelen szintemelkedést, minőségi javulást ,,szenved el". Nevezhetjük önmegszállásnak is. Konzekvens végigvitelében azonban megkerülhetetlen akadályok mutatkoznak: az eltérő kondíciók végtelenül gondolt igazsága közötti kognitív disszonancia értelemszerűen komolyabb dolog, mint a köznapi. Aztán ott van, hogy ez az állapot egy szint fölött túl nagy hatással van a környezetedre, melynek következményeivel dílelni kell. Általában nem járható út, legfeljebb a képesség kifejlesztése rá.

A másik irány, hogy nem a hegy megy Mohamedhez: megnyilvánultságaidat, megnyilvánulásaidat faragod méltóvá a benned rejlő Istenhez. Lemondani minden mohóságról, tökéletlenségről, s úgy válni imádni méltóvá, hogy egy elhamarkodott megnyilvánulásod sincsen. Ennek az útnak a fönntarthatósága és a tisztasága adja célszerűségét: csak a tiszta lát végtelennek. S ő kaphatja el a tekintetedet, ami villámként fed el egy pillanatra minden mást, hisz akkor, csak akkor lát és látszik olyan mélyig, ahol Ő van.

Mert az ideális mérték pont az, amire nem lehet tulajdonságokat mondani.* Túl finom, túl végtelen, túl létező hozzá. Túl túlzatlan. De ettől még az ideális mértéktől jellemezve sem lennénk ugyanolyanok. Sőt!

Csak azt, hogy szép. Csak hogy szép. Csak a szép.

Minél feleslegesebb valami, annál értékesebb.

A megnyilvánultságoknak tulajdonságai vannak, amik egy skálán helyezkednek el. Az origónak fundamentumai, jó esetben szakramentumai, amelyek VANNAK. Amit nem lehet benned megváltoztatni, az a jellemed. Akinek van jelleme, az a maradást keresi, vonzódik a múlthoz, és nem szeret tárgyakat kidobni. Nem akarja, hogy múljon, hogy változzon, hogy új legyen. A jellem az erő. Aki feladja jellemét, az egyetlen dologban tett kárt, ami számít. Meg. Kell. Tartanod. Bármennyi elzárkózás és harag árán, de nem szolgáltathatod ki azoknak, akiknek más a véleménye. Igaz ember az, akinek igazsága van; és aki egyetért azzal, ami a teljestől, a zavartalantól, önmagától eltér, az deficitet szenved. Másokat tolerálni, másoknak magukat meghagyni, másokat megsérteni és meggyalázni és az ölésnél jobban elpusztítani nem akarva végtelenül csodálatossá látni az tud, akinek van igazsága, aki tiszta. De aki másokból, mások jelleméből egy kicsit is elvenne ,,a jóért", aki nem látja minden jellem határtalan szépségét, az...

Fontos említés a lehetetlenről, mint a célról: nem fér bele a létbe. Az egész írás megértéséhez (az ,,origós" és ,,megnyilvánultságos" részhez) szükséges megismerni a létezők modelljét: a különböző érzékek, gondolat- és érzésutak, megközelítések, világok mindegyikén való megnyilvánultság az adott dolog egy-egy, a többire merőleges dimenziója. Ezen egyenesek metszéspontjában található a Létező, tehát a lehetetlen, maga a dolog megfoghatatlan és megváltoztathatatlan fundamentuma, jó esetben szakramentuma. Ez a megnyilvánulások koordinátarendszerének origója, ez a végtelen Isten.