A legőrültebb a legimponálóbb. A bűnre való képesség és képtelenség: melyik a felsőbbrendű? Azt gondolom, hogy a bűnt tiszta, helyes, teljes állapotában nem kell elkövetni. A betegségbe tiszta, helyes, teljes állapotában nem kell belebetegedni, és az őrületbe tiszta, helyes, teljes állapotában nem kell beleőrülni. 

Akkor követünk el bűnt, ha hiányunk van belőle. Ha minden bűnnel rendelkeznénk, ha teljesen, nem pedig kicsit vagy nagyon lennénk bűnösek, akkor olyan lenne bűnt elkövetnünk, mint az ékszereinket megenni. Aki mindig megeszi az ékszereket, azon sohasem lesznek: a bűntettel úgy akarunk egy lyukat betömni, hogy az anyagot pazarolva, egyre szegényebbé válva kihajigáljuk az ablakon. A bűnre ugyanaz igaz, mint minden Létező dologra: az érzékek, az érzések, a gondolatok egymásra merőleges dimenzióiban felfogható, melyek metszéspontja maga a Szent, a megfoghatatlanság, az, ami a fenomenológia és az ateista egzisztencializmus szerint nincs, ami amúgy ha nem ilyen egyszerűen és nem is teljesen így van, természetében találó és szép gondolat. Maga ez a metszéspont-dolog egyfajta szupertér debütálásával fordítva is igaz: a megnyilvánulás végtelenül kicsi központjából kezdődik az egyre több dimenzióba nyíló „üresség“ potenciálja. Ki és be. Ki- és befordítva. Ott nyílik, ahol zárul. Utólagos kiegészítés: mint a fiziognómia példáján is láthatjuk, a látszat azonos a lényeggel. Jól kell látni. 

A bűnelkövetésre teljesen igaz: aki megszerezni akarja, elveszíti azt. Itt is játszik a mágia törvényei szerinti lemondás által való teljes meggazdagodás: tilos megmozdulni. A híd pillérét körülveszi a víz, de ha az vele mozdul, annyi a hídnak, elveszett. A csábító folyton fokozódva körültáncolja azt, aki birtokában van kincseinek, a kincsek megléte imponál neki. De amint a birtokos, a férfiprincípium felé mozdul, adni kezd neki, a nő fogja magát és eltűnik. A helyes magatartás mégsem a merevség, hanem az elegancia: a jó helyről jöttek részéről megtanulásra nem szoruló és automatikus mérték és magatartás, amivel mindennek a teljességéből lehet részesülni, mindent meg lehet közelíteni és közel lehet tartani. József Attila Ódája legragyogóbb példája a helyes megközelítésnek: a lírai én mindenből részesül, amiből csak egy nő révén részesülni lehet, ami igazából nem „csak“, hanem mérhetetlen. 

A hét főbűn kibontakozva, lenyomatlanul: mint a hétszínű szivárvány. 

Isten nem akarja elvenni tőled a bűnöket, a bűn élvezetét. Pont hogy csak akkor lesz az a tied, ha Istennek engedelmeskedsz (először engedelmeskedsz, mert a torzult állapotból fölfelé először a másnak való engedelmesség torzsága vezet). 

A hazugság például tiszta formájában egy utolérhetetlen, a Jóba és a Nagyba csábító feneketlenség, a Szép feltétele, amolyan tündéri, mélyen érintő, megtaláló mesésség. A gyilkosság egy ellenállhatatlan, tökéletes, a létezésig teljes tartalmú és pontosságú és konkrétságú és elvontságú szexiség, a Lenni meghódítottsága, a cselekedet realitása, az örökké kergetett és rettegett és vágyott Másikkal való egyesültség. Valami, ami attól végtelen, hogy két dolog ugyanott van, emellett a legtisztább esztétikai élvezet.