A tisztának teste méltóságos, legyen szemérmes. A bűnösnek csak teste ártatlan, járjon meztelen. Ha azt nem mutatnánk az utcán, amit szégyellnünk kell, az élvező romlottaknak festett, fittyedt-biggyedt, üresen csábos arcukat kéne takarniuk. (Ez alatt nem azt értem, hogy a festett stb. feltétlenül romlott, lehet mindent arányosan, a tökéletesség szerint csinálni.) Oppá, tévedtem. Hisz hány lányt láthattunk már, akinek testéből áradt az abnormális magába szippantás, kinek seggét, ha nem lenne bennünk tisztaság, leborulva imádnánk, eggyé akarnánk vele válni? Az élvezet egy rész. Vannak szerepek, arányok, harmónia. Ha több élvezetet akarunk, mindenből több kell, hogy szép is maradjon, egy tiszta különben is kizárólagosan akkor tud sokkal jobban élvezni valamit, ha az sokkal szebb. Ha a puszta élvezet aránytalanná válik, azzal már maga az élvezet is sérül, hisz karaktertelenségében nem lesz önmaga, csak a pszeudoegzisztens romlottaknak. Mindig az a kulcs, hogy a létezést kell emelni, ami minden, így egyik sem marad le. Így marad sértetlen, így marad ronthatatlan, így marad örök. Maradj az öröknél, vagy idomulj hozzá, mert nem az öröknek van szüksége ránk, az örök szépen elvan magában is, akkor is, ha nem vagy többé a része. Ez az egyik szempont szerinti elgondolás, a másik pedig az, hogy az örök sír, és rettentő dühös, amiért nem szerinte működik minden, és ezt csak az tudja, akiben ténylegesen ott van. Épp annyira dinamikus, amennyire mozdulatlan is. Akinek a minden jelent mindent, annak a nem minden már kevesebbet jelent, így ha az élvezet kedvéért csökkennek más összetevők, és az adott mezőben, halmazban, komplexumban megromlik a rend, úgy abban már az élvezet is kevesebb lesz számára, hisz a minden jelent mindent, így az élvezetet is.
Ja, szóval a test sem feltétlenül teljesen aranyos, és teljesen isteni dolog, képes démonivá, tehát középszerűvé válni. Talán a vér maradt meg ártatlannak, és a romlottaknak vérükben kéne megjelenni az utcán, de ezt még nem tudom. S hogy mi a teljes arányosság? Egy minta, egy ritmus, egy illat stb., ahogy a tiszta létezés megnyilvánul mindennek saját, neki való, önazonos mivolta szerint. Csak tökéletesen akarj feljebb jutni, különben visszataszíttatsz minimum odáig, ahonnan megragadáspróbálkozásodnak nekivágtál (és arról ne is beszéljünk, milyen, ha a démoni-középszerűt sikerül megragadni, vagy az ragad meg sikeresen). És hogy milyen, mi a tökéletesség, hogy mi az ami lényed egészét, igényeidet teljes mértékben betölti, azt egyedül te tudod. S hogy egy kis támpontot nyújtsak: a tökéletesség nem az unalmas. Nem a végtelenül dühítő mások megnyomorító elvárása. Hanem az, aminek elragadó gyönyörűségébe végtelenül lehet zuhanni, és csak egyre szebb, egyre ténylegigazabb, egyre inkább te lesz, ahogy akár már nagyon régóta eszedbe sem jutottál. Az igazság te vagy, és egyedül te.