Nem, nem vagyok beállva. Ez csak az a másnaposság, ami már az első két sörig masszív pupillatágulat és libabőr, ami már szublimáltan-transzcendensen, összetörő erejű kifinomult gyengeséggel írja arcomra sáppírját, a rózsa fehér és rózsaszín színét, akárha tökéletes viaszbábmester remeke lennék, amitől már az orromból folyik a víz, ami már az érzelmi diverzitás és intenzitás olyan fokát adja, mely az üresség ajtaján kopogtat, és a gyógyszereim és akaratom nélkül rég elájultam volna egy pánikroham csúcsán...

A gyomrom ingerlékeny. Esténként tudok rendesen enni, amikor már csontrészeg vagyok. Reszketek, mint a kutya. De ha szeretsz, megígérem, hogy nem kerülök többet delíriumba. Látod, még az első pók se jött... Vagyis úgysem látod, na mindegy.

 

Ki kell jönni a Downward Spiralból? Melyik a több, mi az igaz? Melyik a nyitott? Vagy ott nyit ahol csuk, és ott csuk ahol nyit? Trent Reznor olyan magas szinten volt a herointól, hogy nem adja meg a választ. Az egyik érzelemcsomag perspektívájának egyoldalú, képviselt és tökéletes szemléltetésével objektív, apolitikus dokumentációt hajtott végre. Úgy megfogta, megélte az egyik álláspontot, hogy semlegessé vált. Csakazegyik, csakamásik, mindkettő, egyiksem, stb...

Amúgy már régen akartam írni, hogy a pszichedelikás, hallucinogénező ismerőseimmel, és akiknek írásait olvastam, jobb esetben semmi sem történt, rosszabb esetben csillogó démoni kamukba keverednek, és kevernek másokat, illetve messiási kinyilatkoztatáskémt hangoztatnak jobbára felszínes kliséket. Amik igazán többé tesznek, emelnek, igazi zsenivé tesznek valakit, azok csak a kemény drogok, különösen a heroin és a kokain (de az amfetaminfélék is). A kozmoszba szétszórva semmire se mész, csak az teljesít, ami ajzottság, fókusz, ingereltség. Csak azok lesznek valakik, akik  az utat választják, a keresztet, a kínt és a gyönyört. Rendezés és gyűjtés, rendezés és gyűjtés... Az Anyagot vállalva lépnek túl mindenen. Legyél ember, tehát legyél több mint az ember (többjóértelmű). Ahogy Hamvas a Mágia Szútrában írja: az összes lehetőséget meg kell hódítani. A dolgoktól nem elfordulni kell, hanem azokat tökéletessé, végtelenné, határtalanná, kifogásolhatatlanná tenni. Primitív hasonlat: ha egy szobába kényszerülsz kis liszttel, sóval, élesztővel, és nincs más lehetőséged, akkor elmenekülsz tőlük, mert nem szereted a lisztet, az élesztőt és a sót, vagy kenyeret sütsz belőlük, mely táplál, éltet, és nem bánt? Mit gondolsz, ha a világ legszentebb emberét megkínozták, megalázták, keresztrefeszítették, és előtte reszketett és könyörgött a getszemáni kertben, és halála előtt azt mondta, hogy Isten elhagyta, akkor te csak úgy gyönyörtől és kíntól bántatlanul lebeghetsz a semmiben? Igényeidet nem le- hanem fölépíteni kell, a végtelenségig emelni. A vágy nem feltétlenül rossz, és csak a vágy lehet jó. Ami tökéletlenség, az mindig a hiba, a gusztus hiánya, az aránytalanság, az alkotó, teremtő-romboló intenzitás lécen aluli mértéke, ereje. Ragadd meg ami emel, mert legalábbis földi mivoltunkban a lehetőség nem örök. És te is eljuthatsz odáig mint Trent Reznor, hogy a dolgokat leírni kell, nem pedig állást foglalni róluk, és ha egy dolog állásfoglalás, azt is tökéletesen, csupaszon megalkotni, és nem lesz állásfoglalás, mert minden és semmi minden és semmi.