Ami emberré tesz valakit:
1. Az a nyitottság és alázat, ami a fejlődési képességgel egyenlő.
2. Az a potenciál, amit egy okos ismerősöm ,,belső létnek" nevez, az Úrkilét, a ,,Vagyok, aki vagyok" összecsúszása a végtelenből, a belső kozmosz határtalansága.
3. A tisztaság.

Különbségek köztem és a Jávor között:
1. Ő ismeri az isteni gondolatokat, nekem pedig isteni gondolataim vannak (jobb és bal kéz útja).
2. Neki van a nyugalomban nyugalma, belső békéje, a zavartalanság kibontakoztatja, vissza tud vonulni lelkébe, míg én folyamatos mozgásban vagyok, nekem csak az intenzitás és a szélsőségek adják meg a Létezést, a Szépet.
3. Belőlem hiányoznak bizonyos alapvető gátlások. Ez annak köszönhető, hogy mindketten teljesen saját magunkat akarjuk kivirágoztatni teljes önazonossággal, csak mivel az ő lénye még részeiben és valamelyest összeegyeztethető a társadalmi elvárásokkal, bilincsekkel, dogmákkal, ezért ez a kettő az egymáshoz közeliségével, érintkezgetésével dinamikus viszonyrendszeralakulása során képes kompromisszumot kötni, és Peti ezért hasonul, vagy már épp eléggé hasonult a társadalomhoz ahhoz, hogy kibontakozhasson; míg én annyira távol állok, annyira elnyomott kívülálló voltam mindig is, hogy ha magamat akarom, akkor az egész társadalmiatlan cuccot csorbítás nélkül hozom át, és úgy alakulok, ahogy egy részben ideális világban alakulnának az emberek.

A tisztaság-romlottság problémája.
A tisztát akarom, de nagyon vonzanak a színvonalasan, stílusosan, jól romlott emberek vonzó aspektusai. Azok a lányok tudnak igazán kihozni valamit belőlem, akiket, akkor is, ha nem ribancok, jobbhíján ,,démonribancnak", vagy ,,az univerzum ribancának" nevezek. A különösen romlott emberek kacagását, inkább kaccanását azért is tartom vonzónak, mert úgy érzem, hogy két dolog nagyon megkapóan, megejtően egybeesik (az esedékesség nagyon jó kifejezés), egy szintre kerül benne. Bár nem tudom, hogy  mi az a két dolog. Hajdanán a csaktisztaság is vonzott, ma már viszont úgy érzem, hogy a romlottság adja meg a dolgoknak azt a fűszert, azt a nedvességet, amitől lelkem megmozdul (amikor nem mozdul, az nem a pozitív mozdulatlanság, hanem a skála másik vége). És nem biztos, hogy ennek nem kellett így lennie, talán ez törvény, az igazi fajta, amit nem a ,,kell" szó ír le, hanem a ,,van". Most akkor nyilván annak kéne jönni, ahogy azt minden költő megoldja (ugyanígy a többi dolgot is), és ami a romlottság és tisztaság egybehangolása lenne, de nem is amolyan kompromisszumos, kidolgozottan célszerű finomfaragás, hanem az emelés, tisztítás, fokozás, realizálás, elvontkonkretizálás teljes, végső foka, ahol először az ellentétek azonosak, aztán meg már minden. Mondod, ezt meg is találjuk a gyerekben, hisz a gyerek tisztasága éppen a csonkítatlan, művietlen, a kitaláltságok mindent elbaszósága nélküli önzelem. Talán a gyerek az emberi élet teljessége, célja, nem a gyerekek vannak azért, hogy felnőttek legyenek, hanem a felnőttek azért, hogy gyerekek legyenek, és a pubertással minden elbaszódik. Több gyerekekhez vonzódó főszereplő is 12 évben határozza meg az ideális, tökéletes életkort (ma sok lánynál már kevesebb). Ezt most elviek és racionalitás helyett intuícióval kifogásolom először: egy lépcsőn ülő, lazán ide vagy oda fordulgató, söröző, fekete hajú, piros ruhás 16 éves lány jelenik meg előttem, hangja rekedt, fején talán kendő is van. Nagyon fillingesen néz. Nagyon szép, egyszerűen túl jó. Ezután már túl sok okosat mondani nem tudok, csak a szokásosakat, nyilvánvalóakat: minden kornak megvan az ideális belakhatósága, kiterjesztése, öltözete, megvan a maga megragadható és kitölthető, kiterebélyesíthető potenciálja. A kulcsszó az élés: élni kell, teljes mértékben, aminek jelentése nem azonos a nagymértékbennel. Úgy élni, hogy már haljunk, amiben benne van a halál, hisz az élet egyetlen halál, egyetlen történés, esedékesség, zuhanás, teljesség, kifejlet. Az élet egy pillanat, mindig egy pillanatban történik. Igyunk. A sikert nem lehet fölhalmozni, kidolgozni, fölépíteni, a siker nem valami, ami eljön és megmarad, a siker egy pillanat műve, és örök, a sikert csak megismételni lehet, és megismételhetetlen. A siker az, amikor Élünk.
,,Mit málló kőre nem bízol, mintázd meg levegőből: van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből" - írta Weöres. Illetve Hamvas írta valahol a Patmosz kettőben, hogy az élet egyetlen célja, hogy éljünk, hogy legalább egyszer, egy pillanatra éljünk, és ez az élés nem azonos semmivel.