Pusztán racionális filozófia éppúgy nincs, ahogy pusztán racionális művészet sem. A köztudottan öngyilkos, végigvivve ellentétébe forduló racionalitás kiindulóalapja, biztosságot megadó támasza, mozgatóereje a vágy. Akárhány igazi filozófiát megnézünk, mindnél azt találjuk, hogy az a művelőik által belátható legmagasabb minőségű élvezetre épül, legyen az a társadalom iránti bosszúvágy beteljesüléséről való fantáziálás öröme, démonian állandó fizikai gyönyör, a legjobb helyen facsaró, csömört nem ismerő esztétikai szenvedés kielégülése, vagy épp a minden és semmiről való kiskor előtti emlékek. Legutóbbi filozófusai egyébként szeretik még maguknak is azt hazudni, hogy az ő gondolatépítésük, művészetük, egyebük nem az élvezetről szól, nem keresi az élvezetet, és nekik maguknak nincsen igényük élvezetre. Talán a legkisebb ostobaságot feltételező magyarázat az az ilyen kijelentésekre, hogy rosszul definiálják az élvezetet.
Nagyon sokminden kifogástalanul, pontosan passzolóan megmagyaráz a világon mindent, kicsit és nagyot, az egész működést. Gondoljunk csak a szépségre: minden a szépségért van. Gondoljunk csak a vérivás, uralás és gyilkolás kifinomult, meghatott kéjére: mindent ez mozgat. Gondoljunk csak a végtelenre: kívülről az egész élet csak egymás után következő vonatállomások a szürkeségben. A szexualitásra: minden mag, aztán kibomlik, nemz és fial és visszatér utódaiban. Rengeteg ilyen gondolatmenet már készen áll, csak meghódítani kell.
Számtalan pályán halad a világ egyidőben. Számtalan szintetizált végtelenpont kezdetvég állomány, rendszer nyújtja tálcán a megoldást. Ha valaki egyre fölkapaszkodik, és meg tud ott maradni, áldott és boldog. Aki egyikbe se tud beleragadni, csak kavarog körülötte az összes Lényeg, az még áldottabb, bár ő nem tudom, hova jut. Extázis az oldódás: részecskékre bomolva sokszorozott felülettel és válva gondtalanná fürödni, szétáradni, száguldani, megszűnni az áramlatban, a gyönyör sugarában.
A filozófiák alapja az örömelv, és engem se más motivál. Az én örömöm az Igazság. Az az igazság, amit ha csak úgy elkezdene mondani valaki, megölnék. A tiszták, a kiválasztottak igazsága, a hazugság gyűlölete. És ehhez, mint a filozófusok, mindenből táplálkozom. Ha kitisztultam, ha jól áll az életem, minden engem szolgál, a körülmények a javamra fordulnak, Rend van.
Filozófia épülhet egy nagy energiájú, kisugárzású, hatalmú ember köré is. Tisztasága az alapjául szolgáló személy tisztaságától függ, mert a nagyság önmagában csak erő, és teremtény nem rendelkezhet akkora valós igazsággal, vagyis tiszta szépséggel, hogy az a legkonkrétabban, legrealizáltabban, legpotensebben megkérdőjelezhetetlen legyen. Egyedül az Isten tud olyan szép lenni (de ő egyébként szimplán csak kényszerítően, gyilkosan rettenetes is, ahogy egyébként bizonyos - úgyiscsak az hiszi aki látta - teremtményei is, csak kevésbé, de még mindig jóval emberfelettien erősen). A rendszeralap lényege ugyanis a hívő személy szubjektív tekintete szerinti vitathatatlanság, lényegiség, legmélyebbség, amilyen messzire, mélyre, igazságközelbe ellát. Ha az a messziség: közeliség, otthonosság, életszerűség, ismerősség, közvetlenség, személyesség is, akkor a hívő tiszta istenű, istene nagyon közel jár az igazi Istenhez. De alapja mindig az élvezet, alsóbbtól a felsőbbrendűig, durvától a kifinomultig. Élvezet, mert számunkra jó, mert azt választjuk.
A merev vallás egy igen nagy hatalom köré épülő filozófia, aminek hol istene izzítva híveit viszi őket a halálon keresztül magához, ami hol a földi hatalom eszközéül szolgál, hol pedig a gondolkodni lusta embereknek ad mirelit igazságot. Kialakítani nem kell, csak áthevíteni magadon és kész, hívő, istenes ember vagy. Ha nem vagy filozofikus hajlamú, ezt mindenképp ajánlom, bármelyiket a Laveyi sátánizmustól a legszigorúbb ortodox judaizmusig.