Te vagy a hősöm. Aspergeresen karakteres idomzatod botrányos őszintesége, Létet idéző ártatlansága képessé tesz a Legjobbra. Harmonikus majdnemdisszonanciái a magas ízlés számára valók, szebbek a tömegízlés felvarrt seggű ideáljainál. Gondolj a fákra és a szarvasokra. A fejlett ember soványan is terebélyes, meztelenül is tele díszekkel. Az ember, Isten alkotása annyira ember, amennyire dísz, és itt csak a minden mélybe belelátó, tökéletes vizuális ízlés szerinti díszre gondolunk, nem pedig a mára nagyivóvá, kötekedővé és nőverővé vált, kívül-belül utálatos díszköcsögökre és szintén nem ezek valamivel szelídebb, de még ijesztőbben és gyomorforgatóbban üres női változataira. A dísz: akar dísz lenni? Tudja magáról, hogy dísz? Nem: a dísz szolgál a falon, hordozod testeden, teljes odaadással egy esdő mozdulatba merevedve ajánlkozik a vitrinben. Szerinted miért van a tragikus alkatok, a rajtuk túlnövő, határokat szétfeszítő zsenialitás exhibicionizmusa? Aki tudja: „én szent vagyok“, annak számára nincsenek szabályok: teljesen fölüláll a pszichológián, minden tanon és morálon, s mindezt úgy cselekszi, hogy tettei tökéletesen megmagyarázhatók legyenek primitív, profán, nemtelen pszichológiai fogalmakkal. A szép ember sokszor maga is elhiszi, hogy csak szeretetet keres vagy hogy csak „széppé mélyült“ rossz állapota, és így eléri a romantikus melankóliát és esztétikai élményben lesz része. Nos, nem: a szép ember élete a tánc, sokszor akart és sokszor gyűlölt, de mindvégig önkéntelen és kiszolgáltatott áldozat, produkció az egész univerzum színpadán. Az ilyen ember olyan, mint egy kifogyhatatlan droglabor, vagy éppen csemegebolt: időnként előveszi legsajátabb, legakartabb, tulajdonképpen az egyetlen akart, akaró részét (az emberek többsége egy dolgot sem akar), és ilyenkor iszonyodik, gyötrődik, nem ért, elutasít az, aki nem érti. Elutasítja azt, amilyen te is vagy: akibe túlságosan sok kincset rakott Isten, aki legfeljebb eljátszhatja, hogy nem undorodik szinte minden embertől és nem gyűlöli őket, de ha túl sokat kell így összeférnie másokkal, magával nem fog összeférni. Ez az igazán csodálatos a szentségben, hogy pusztít, hogy többet akar, hogy nem elégedik és nem alkuszik meg, hogy gyűlöli azt, ami kevés, ami nem elégíti ki, másképpen mondva moráltalan, még másképp mondva semmi. Ha mindvégig követtél és magadba szívtad gondolataim minőségét, akkor érted, hogy nem a torkosságot és paráznaságot pártolom és teszem szentségnek, hanem pont hogy a szentségeket: minden fogalom homályosítatlan, szedálatlan, kristálytiszta verzióját, melyek pont hogy a legmagasabb értelemben vett aszkézis útján mutatkoznak meg, okozva mindennél jobb érzést.

Szeretem, hogy benned is ott vannak és élnek a sosem leírt gondolatok, az egyetlen, hatalmas, magányos, szomorú egyediség. Hogy gyilkolnál, holott nem tudod megtenni. Én már rájöttem, hogy hogy vehetném rá magam, de a megoldás klisésen egylényegű volt azzal a felismeréssel, hogy nem szabad.

Ha megpróbálnának elemezni téged, minden pontosítással távolabb jutnának lényed megismerésétől. Minél inkább ki tudnának számítani, minél több feléjük nem közölt dolgot kezdenek rólad tudni, minél jellemzőbb diagnózisokkal keretezik fogalmadat, annál kisebbek és nyomorultabbak lesznek ők, és te annál nagyobb és annál szentebb. Egyszerűen csak tudod, hogy nem értenek meg. És ez igaz minden mágus-archetípusi foglalkozásra. Mert sokaknak mondom, hogy több ő a tanoknál, a szinteknél, az objektív metafizikánál, de te kifejezetten pont az vagy, amihez semmi... akinek semmi... Akit jobban csodálok mindennél, mert még kontúrjaid, alakzataid is kihozzák a rosszból a jót, mindent használnak és mindent jóra fordítanak, hogy még egy szegény, megnyomorodott, vagy éppen szent, tartózkodó, aszketikus lélek számára se lehess soha tökéletes alatti, eszköztelen, alacsonyan ingerlő. Ha szeretnék valamit, ami tisztátalan, benned megtalálom tisztán. Még a szúrós fekete szemű, karakteres borzarc, ez a Z tengelyen megnyúlt figyelemkihagyás révén életerős és intelligens arckarakter is tisztán megjelenne nemolyan arcodon, és tudnám szeretni, átadhatnám magam neki s még a lelkem se csorbulna.