A jó az az, amiről nem lehet elmondani semmit. Sokan pofáznak, hpgy ezt elérték, azt meg nem tették meg, hát te inkább ne érj el semmit, ami szavakba foglalható. A Kimondhatatlanban kezdődik az a végtelen és csodálatos világ, ami úgymond a mi ,,terepünk", a mi intim kozmoszunk, a mi fájdalmas, rabul ejtő, túlterhelő gyönyörével mindig visszahívó szépségünk.

De mindenképp ismerd meg az örömöt, a jót, mielőtt bármit is elhiszel. Mert számtalanon esnek akár hideg emberek, akár az embernél sokkal rosszabbak csapdájába azáltal, hogy nem tudták, mi az a jó  és elhitték, hogy amit akkor mutatnak nekik, az az.

Nem lehet elmondani semmit. Ne érintsd, de nem ilyen vagy olyan hangulattal ne, hanem még úgy se, semmilyen jelleggel, de nem is jellegtelenül, mert még az sem, és ne gondolj rá és erre se gondolj, de arra se hogy erre se, mert minden ami időbeli, sértés a számára, a számodra. Az érinthetetlen, mert az akar maradni, csak egyet tehet: elmegy az elől, ami érintené. S csak az elegancia, Isten kényelme tesz majd alkalmassá rá, hogy a közelébe kerülj. S a legeslegfontosabb: ne szórd a gyöngyöt a disznók elé, ne beszélj róla a méltatlanoknak. S szinte nincs, aki nem méltatlan, főleg minél szebb, tehát megengedőbb, feljogosítóbb, igazat hagyóbb a kincsed.

Ami egy dolog ártatlanságát elveheti, az az ítélet, a vélemény. Gyerekként csak azt akarjuk csinálni, ami jó, azt utáljuk ami rossz, de nem is vagyunk képesek a rosszindulatú szavakra, a mocskos minősítésre. A felnőttek szkunkként való elmarasztalás-spriccelései semmit sem jelentenek nekünk, csak rosszul érezzük tőlük magunkat, hiszen a felnőtteknek pont ez a céljuk: odáig elnyomni, fertőzni, rombolni, nyomorítani minket rosszindulatukkal, hogy mi is rosszak, ártalmasak, életellenesek akarjunk lenni, majd egyre jobban képesek legyünk is rá. Egy egészséges ember alkatánál fogva képtelen a rosszra: egy nemhulladék gyereknek hazugsága is igaz, bármilyen dühösen kiabálva, bármennyire bántani akarva sem tud ártani. Még nem találta meg a fegyvert, még nem találta meg a hazugságot, nem találta meg a rossznak azt a képességét, amivel önmagát elvesztve a lelkiismeret, a büszkeség, az értékrend, az önérzet, a valóság helyetti értelmetlen, inhumánus és bálványimádó semmi rabjává válik.

A csúnya beszéd, a mocskosszájúság: úgy beszélni valamiről, hogy azt összemocskoljuk, alacsonyabb, érzéketlenebb, istentelenebb szinten mondunk ki valamit annál, ahol van. Ugyanez a gondolatokra is: csak annyira gondolj valamire ami szép, amennyire tényleg arra tudsz gondolni.

Meghagyni végtelennek, meghagyni szépnek...

Csak akkor tudsz hinni, ha nem hiszel semmiben, csak Abban, amiben akkor hiszel, ha semmi sem tud magára, magában bízatni. Ne méltatlanítsd magad: a teljes potenciálban van a teljes potenciál, ne specializáld magad, csak hagyd meg. A kritika az érintetlenség, az eredeti szépség elfedése: ne indulj ki, ne válassz irányt, opciót, ne csábítson semmi, ne fogalmazd meg, ne használj szavakat, semmiben se , és így hinni fogsz, így fogsz hinni Istenben.