A képen én vagyok, pár évvel ezelőttről.

Önmagam teremtettem. Annyira Olyan vagyok, és annyira csak én, és annyira csak nekem van igazam... 

Egy idegen vagyok, kit önnön méhe hordozott. Lenyűgöz a világ. Isten és Jézus is ilyen. EZ a rájövetel. 

Talán a teremtő vagyok, és ezért nyűgöz le. Ami nem, az a bűn. 

Idegen. A legidegenebb, és a legismerősebb. Mindenkinél több, hogy mindenki tükre lehessen. Azért ért meg mindenkit és mindent, mert nem ért meg senkit és semmit.

Igen, a teremtő és a teremtett. A két tiszta véglet. Csak az bármelyik is, aki mindkettő.

A kívülállót tiporja legjobban maga alá az élet. Csak az élheti a teljes emberi tragédiát, és boldogságot, akinek semmi köze az egészhez. Az, hogy tudsz valamit, amit mások nem, végtelenül naivvá tesz. Akárhányadszor is tiszta gyermekként inkarnálódsz, és gondolatolvasásnak tűnik a többiek egymást értő, velükszületett rosszindulata. Ők belül  mindent cinikusan semmibe vesznek, és nyögés nélkül kibírnak a dacosan közönyös, önmagával elégedett rossz gyerek félmosolyával. Ők ismerik, ők tudják, mindenről tudják már hogy van, nem érheti őket meglepetés. Ők az igazi bűvölők, ők az igazi varázslók. Mégha a legtöbben el is hiszik magukról, hogy vannak érzéseik. Végtelen gazdagságod végtelen szegénység, mindent tudsz, ezért semmit sem tudsz, és mindig teljes az elcsodálkozásod, mikor megtudod, hogy a világ nem úgy forog, hogy minden igényedet, még a legbelsőbb, legőszintébb, legperverzebbet is hiánytalanul kiszolgálja. Külön faj vagytok. Sose érthetitek meg egymást, és a háború örök. Ha a többiek tudnák magukról, hogy kicsodák, azonnal megölnének mindenkit, aki képes egy picikét gondolkodni. Aki nem úgy áll a világhoz, egy eleve elkurvult lélekkel, hogy „hát ez van”, hanem elvárja azt, amit teljes jogában áll elvárnia, és ha a társadalmi dogmatika miatt betegesnek hitt leggyönyörűbb érzései kétségbeesett irtása, a leggyalázatosabb önbántalmazás miatt nemes vágyai esetleg el is száradnak, bedugulnak, megrekednek, ez a hozzáállás örökre meghatározza belsőbb érzéseit, s a ragadozók örök végtelenség/mennyország-éhsége nem hagy nyugtot neki, s újabb tőrhasítás szívén minden egyes helyzet, amikor még valamiről le kell mondania. Semmi sem elég neki. Sehol sem jó neki. Az életben lenni szomorú. Csak ő kap meg minden rosszat. De az önmagára emlékeztető tökéletesség feltörésének legédesebb percei is csak az övé. Amikor mégis meggyőződik arról, hogy van számára valahol egy világ. Egy végtelen és csodálatos világ, ahol az embereknek lelke van. És kinek hány alkalom után, de a feltételezés bizonyossággá erősödik.

Van aki belepusztul ebbe. A végső, mindenbőlelég rohanás iránti vágyába, hogy csak futna addig, míg mindenből kiér, és elér oda, ahol már semmi sincs.

A tömeg látványába. Az elviselhetetlen fejek hullámzó vonulatának káromló létébe, ami monstruózus gyalázása annak, aminek az embernek lennie kéne, és ami ő is lenni akar. „Nincs itt semmi.” - Gondolja alig visszafojtható könnyekkel, és perzseli-fagyasztja a gyűlölet. Jobban vágyik mind egy szálig lelőni a vonuló birkahadat, mint élete végéig szabadon szeretkezni a számára legvonzóbb emberrel. Egytől-egyig. Csak néz, és nem lát kivételt. „Ezek miért élnek? Semmiért.”

Pont. Ami azt illeti, én ezekre fölnézek. Sokkal több emberség szorult beléjük, mint a szeretetet dicsőítő, világgal kibékült, bár elismerendően nagyon magas esztétikai szinten álló költőkbe. Egy jobb világ küldöttei és szülöttei, ami talán valaha itt volt, ezen a bolygón. Messzebbre. Mindig csak messzebbre. Ahová tartozom.

Meg ha folytatjuk a sort, van aki tényleg tömeggyilkos lesz. Sok iskolai lövőldöző naplójából kiderül, hogy voltak gondolataik.

Talán legtöbb a művész, aki konvencionális köntösbe bújtatva juttatja kifejezésre gazdag lelke, és működő agya tartalmait. Jellemzően falcolók, alkeszek, drogosok, nem reménykednek abban, hogy valami is lesz még itt valaha. Csak saját szépségük, más művészek szépsége, és esetleges megértő társaik tartják őket életben.

Vannak, akik csak szimplán depressziósok, vannak, akik képesek elég gyönyört okozni maguknak, hogy ne legyenek azok, vannak az általában érzelmileg megbékélt, passzív bölcsek, akik a maguk jámbor módján próbálják jobb belátásra téríteni a világot, és végül... Vannak a nagyon okos emberek. Legalábbis nagyon remélem, hogy vannak. És ezzel most nagyon „csúnyát” mondtam, de nem hiszem, hogy bárki is értené, akinek nem kéne.

Úgy indult az egész, hogy kicsit megsajnáltatom az önteremtő teremtményeket, akiket hívhatunk Isteneknek, vagy normális embereknek is. Ők ártatlanok. Csak ők ártatlanok. Egy darabig ez közfelfogás szerint is így tűnt, aztán kicsit továbbbontottam a dolgot. De akinek van füle, hallja meg: a tiszta tiszta marad. Nem a cselekedetei határozzák meg, teszem hozzá, a tiszták erkölcse, a lélek forrásából származván igencsak eltér a mocskosokétól, hanem az eredete, és kiirthatatlan lelki hajlandósága az igazságra. Törheti be emberek fejét, színészkedhet belefeledkezve társaságban úgy, hogy maga is elhiszi, hogy érdekli és szórakoztatja a szóban forgó hétköznapi hülyeség, a tisztákról sohasem feledkeznek meg. Aki tényleg hivatott, azt meglátogatja majd a lelke kellő időben. Cselekedeteinek gyökere számít, hogy azt a csordaemberek aljas és gonosz motivációi táplálják, ami már rég el volt döntve a születésekor, vagy pedig valamilyen természetes emberi reakció, pl. félelem a kiközösítéstől, leküzdhetetlen nemi vágy, vagy éppen a világ legjogosabb dolga, a bosszú.

A tisztákat szar helyre dobták. De hazájuk biztos. Teszem hozzá, attól még van félnivalójuk, de ezek nagyon ritka dolgok, és jobb nem hozni mindenki tudomására. Abból csak erőt nyernek.

Ahogy a tisztákban a kiskori önbizalomhiányt fölváltja a totális felsőbbrendűségérzet, úgy nyer teret kiskorukban elnyomott eredeti gondolkodásmódjuk. Mindazoknak, akik az önkihordás legmélyebb misztériumából születtek, természetes és szentséges joguk és elrendeltetésük, hogy egyedien gondolkodjanak, hiszen eredetük, a tiszta vágy ős-maszturbációja, majd a tiszta akarat ősaktusa egy világszinttel följebb áll a fejekbe töltöttnél. Nincs itt semmi beolvadás a lelkek tengerébe. Nem futnak össze az elmék, mint a kis patakok. Mindenki a legfelsőbbrendű. Ahogy kiskorában betegesen odaadó, és jóindulatú volt, a tapasztalat tanította befelé fordulás jó útra vezető eredményei nyomán úgy válik az abszolút egyéniséggé. Mindent megenged magának, de csak magának, mert egyedül ő tudja. A vágyott végsőbe vezető utat gondolatai megismerésével kell megkezdenie. Nem nagyon használtam eddig a „szépség” kifejezést, pedig igazi kulcsszó. A legnagyobb szépség a cél, mely a világ szélén és közepén van, s amely a tiszták legmélyebb pontjával, legmagasabb boltozatával azonos. Ahol elkezdődik a valóság, ahol minden telítve van kifacsaró, rángató, boldogságtól csorgó könnyű, fájdalmas, megható, legmélyebb érzéseinket mozgásba hozó szenvedéllyel, melynek egy mérhetetlenül lefokozott töredékét találjuk meg legszebb kiskori emlékeinkben, s a számunkra legszívhezszólóbb zenében.

Gondolatai tele vannak szentséggel. Mély alapigazságokra (számára azokra, és így azokra) jut, melyek olybá tűnnek számára, mint annyi visszaemlékezés (mert azok is). Megtalálja segítőit, a kozmosz lényeit, először az animát, vagy animust, majd akár még kibírhatatlanabbul szebbeket és gyönyörkeltőbbeket. Ott van a célszerű, kegyetlen és nárcisztikus kétnemű lény, aki megtanít magabiztosabbnak, vonzóbbnak, határozottabbnak, összeszedettebbnek, önzőbbnek, önszeretőbbnek, lehengerlőbbnek, lazábbnak lenni. Lányoknak ott van rengeteg démon, akiknek nem szabad átengedni az uralmat, mert lebutítanak, és beszűkült picsává tesznek, de ha ők használják őket, azzal sok gyönyörhöz jutnak hozzá, és könnyebben elérik a céljaikat. Ott van a kislány, aki a legjobb, de ha többet mondanék róla, kb két embernek tudnám az írást elküldeni. Vagy az angyal, aki felnyitja a szemet a természetből áradó euforikus békére, végtelen szeretetre. 

És még sokan mások. Erőhöz jut, megismeri a céljait, fokozza szenvedélyeit, egyre nagyobb lesz. Egyre inkább hasonlít egy istenhez. Szerencséseknek baró paranormális képességek is jutnak, mint pl gondolatolvasás, emberek uralása, nagyon erőssé fokozható lelki vagy szexuális kisugárzás, tudni olyan dolgokról, amikről még nem hallott, vagy még meg se történtek...

És mindeközben érezni. Őszintén és intenzíven. Mint egy gyerek. Ne feledjük: a titkokat a gonosz többiek tudják. Az élet a tisztát letarolja.

Mi a tiszták dolga? Mi a tiszták célja? Erről most nem írok. Elég, ha ők tudják.