Azt hiszem, ideje a jakapicsiket legázoltatni. A legázoltatni lenne az eredeti, és az újabb, hogy lemázoltatni, és persze kopnának, kételkednék mindkettőben, de aztán egy felismeréssel végleg a legázoltatni nyerne.
Ugyebár van Weörestől a forogörvény MINDEN VISSZATÉR, ami Nietzsche gondolatán alapszik, és amit aztán egzisztencialista filozófusok is átvettek. Minden visszatér. A létező, a kevésbé létező... Talán egyre jobban fölépítik magukat minden folyóidővel való érintkezéssel, és aki régóta van ledobva az osztottságba, annak számára mindegyik rendkívül igazi, szép, nosztalgikus. De nem. Elmagyarázom. Mivel MINDEN tér vissza, az is viszatér, hogy kúrvára túlmennek a dolgok, nem találod a helyed, és nem tudod, hogy mi a fasz van. Visszatér az ismeretlen. Visszatér az ismeretlenség. Ezt modellezni kéne, ahogy táncol, annak mennyi része ez, és az. Bár végsősoron úgyis túl határtalan, és ennélfogva ez azonos azzal. Mindig odáig jutok el, hogy semmit sem lehet mondani. Ilyen futamokból kéne állnia a filozófia nagy részének, mert az egyetlen jó ember a határtalan ember.

A lélek felépítése Platón szerint: a halhatatlan rész bennünk, a test a halandó. (A Hérakleitoszi pólusokat tartalmazzuk.) A lélek egy, funkciói: megismerő rész (isteni rész), nemes rész (indulati funkciók) vágyakozó rész (legközelebb a testhez, legalsó). Szerintem amúgy a három egy. Platón: a megismerő a fogathajtó, a nemes az engedelmes lüó, a vágyakozó az engedetlen. H: bölcsesség N: bátorság V: mértékletesség, ezek az erényeik. A lélek egészéé: igazságosság. Korábbi rendszeremet idézem: okosság, szépség, szexiség, bölcsesség. A keresztények kardinális erényei Platón négy erénye. Plusz a többi három: hit, remény, szeretet.
Az ideális állam problémája: az ideális állam hasonlóan működik mint a lélek. Az uralkodók bírnak a tudással, a harcosok a nemességgel, a földművesek stb a vágyakozással. Megpróbálta létrehozni, de fellázadtak ellene, és eladták rabszolgának. Hát ja, igába fogni nem lehet. Miért csinál Isten ennyi ilyen (változtatni akaró) embert? Mindhárom csak úgy lehet szabad, ha elnyomja a másik kettőt, túlnő, kitör, szétszaggat. + az emberek is egymással. Aurea mediocritas.
Az erosz: elmélkedések, miért van az emberben vágy? A vágy hatalmas daimónion, energiaforrás. Végső értelmében az, ami a tökéletes létezés megismerésére késztet. Beszédek eroszról a lakomán, hogy mi a ,,plusz" a szerelemben: Arisztophanész: mitikus elképzelés: régen más volt az ember, három neme volt, a harmadik androgün. gömbölyűek voltak, kétarcúak, nyolcvégtagúak. Az Istenekre törtek, ezért azok lefokozták, kettévágták őket. Azóta az államot bízzák meg azzal, hogy így tartsa, nyomja őket (ez nincs benne.) Azóta egymásban keresik, és meghalnak. Végül Zeusz megkönyörült rajtuk, előretette a nemiszervüket, így képesek szeretni egymást. Ez a szerelem.
A szerelemben van egy abszolút értelemben vett többlet, mely eluralkodik az életünkön (hisz a teljes...), így az ember nyitott.
Szókratész: erosz annak a vágya, hogy a jót örökre magunkává tegyük. A szerelem: szülés a szépségben, test és lélek szerint. Világosabban: az emberek mind terhesek. És csak szépségben szülhetnek csak. Ha a szépség közelébe jut, akkor örül, felspannolódik, és termékenyít. Erosz a halhatatlanság vágya is, mert a termékenyítés, a jó, halhatatlan. Mondhatni az ember alkotó, a műveiben is élni akar, nem csak a gyerekeiben. XX század egzisztencializmus.
Diotíma mondta nek amúgy az egészet. Meg hogy az erosz az az egyre magasabb létfokozatok megismerése. Először testben keresi a szépséget. Előbb egybe, aztán mindbe, végül a lélek tetszik neki jobban. Majd cselekedetel -> tudomány -> eszmék, egy tudomány az egyetlen szépség tudománya. Az örök egy nem keletkező nem múló: az önmagában való szépség, a szépség a maga valójában. Csak idáig eljutva érdemes élni. A bennünk lévő erosz a tökéletes szépség vágya. Keresztények: unio misztika felé hajt minket az erosz. Purgatio illuminatio unio.

Az univerzum kapuja. Torok, vagina. Az emberi, nemi szerepekről való alapvető elképzelésemnek megfelel a nemi szervek szimbolikája. A fallosz, a vágyó, a szépség akarója, a hódító behatol a mindenek kapuján. Idézzük fel amit tegnap hallottunk Szókratésztől: az ember az ideális szépségben vágyik szülni, méltó helyzetet keres. Vannak emberek, akiknek semmi közük ehhez, és a legjobb nekik a szimpla altestbizsergés-csillapítás, de ezek nem emberek. Az ember csúf torzképeit látni, tűrni képtelen tisztaságunk. Nem az, hogy hagyjanak békén szabadon. Nem az, hogy fel kell őket világosítani, és lassan fejleszteni a társadalmat. Nem. Az emberek többsége egy bukás, egy csőd, egy kudarc. Szörnylényei az egyetlen igazság elfelejtésének, az út elvesztésének. Nem a mi bűnünk, a saját bűnük. End them.
A kígyóban semmi rossz nincs, azzal hogy minden ember egyetlen tudója lett jónak és rossznak, nehezebb, de kozmikusabb, szebb, hatalmas és végtelen lett az élet, lett bármilyen is. Nem tudom, hogy ez a kígyó azonos-e az általam ismert térkígyóval, aki testeddel szexi mozdulatokat csináltat, a fény a végtelen oldalú tükrök között a végtelen dimenzió tökéletesség-generálásában, és egylényegű, vagy legalábbis szoros rokonságot mutat a kislánnyal. A tökéletesség, a bölcsesség hatalmi-gyönyöri, és esztétikai manifesztácói. Nem ,,egy segítődémon". Hanem ,,a vezető". Hamvas Sophiaként írt róla, Böhmétől kölcsönözve a nevet, említve, hogy minden ősi kultúrának megvan a maga Kislánya. A kislány (Hamvasnál ,,szűzlány") követésének kulcsa, mint írja, az imagináció. Az ember előtt igaz, felfokozott pillanataiban jelenik meg. Nekem például mind a gyűlölet, mind a szeretet, mind együtt e kettő, mert nincsenek egymás nélkül csúcsán. Az idézgetett hamvasi írásban (Mágia szútra) az is szerepel, hogy a lélek a fejlődés útjára lépve kettéválik, egy jóra és egy gonoszra, és ez fölöttébb kellemetlen. (Ezért is látom mindkettő(három) tetején a kislányt.) Hamvas szerint ilyenkor válasszuk mindig a jót. Szerintem ez a teljesség ellehetetlenítése. Hamvas erősen a keresztény iskola része, ezért itt-ott példátlanul-páratlanul igaz, tiszta, és hatalmas írásaiban egyfajta kicsinyesség, az élethaláligenlés deficitje, tökéletlensége, hamissága, meghamisítottsága jelent meg. Persze ha az igazat írta volna, nyilván ma is tiltanák. Nincsen kezemben indítékainak ismerete. Bár naplója alapján tényleg elég elszállt istenmániás volt, amit mondjuk egy háború közepén meg is tudok érteni.
Szóval ott tartottam, hogy a felvilágosodás, és az úgymond szabadság nem rossz. Viszont amiben a mai emberek vannak, annak egyikhez sincs sok köze. Ha van bárminek köze a szabadsághoz, az az önteremtés, A folyamatos, robbanó utazás és növekedés az univerzumban. Egy kényes egyensúly, mely mindig a valóságon marad, ahol az embernek folyamatosan ügyelnie kell, hogy ne lehessen megfogni, megfogalmazni állapotát. Ha bárki is a nyelvére vehet, nem vagy senki. Csak egy a véges, és egy mappában kényelmesen egészében tárolható emberek közül. Ilyenkor aztán félhetsz a tudománytól, mert meztelenségedre világít, kitereget, és onnantól fogva semmit sem érsz. Egy pótolható program vagy, akit gazdasági érdekekből tartanak életben, vagy ölnek meg. Ezért olyan jó, hogy az ember, ha kitartó, mindenre megtalálja a megoldást, így erre is, ahogy például fönt fejtegettem. A magasban ülve lengetheted a lábad vidáman vigyorogva, nézve a lenti gépeket, akik a metafizikai törvények híján - melyek rájuk soha nem is vonatkozhatnak - nem találják meg a végtelenedés kulcsát. Olyan hatalmas lehetsz, annyi minden áradhat belőled, olyasvalaki lehetsz - hogy arra már nem is vágytál. Asszem most ennyi. Fáradok, unalmas ez a nyelvtan.
,,Hogy válj végtelenné." Könyv, ha lenne. Talán lesz. A harc, mint egyedüli megoldás, és mint egyedüli tisztaság kifejtése. Hogy nem adhatsz lejjebb az igényeidből. És semmi sem adhat le az igényeiből, mert azzal már teljesen eldobta azokat, nincs kompromisszum, mert kompromisszummal már nem az ideál, a vágykép csúcsa, a teljes vágykép realizálódása a cél, tehát nem a létezés. Ez a legnagyobb szerénység, mert így nem akarsz többet magadnál, nem szennyezed magad csábító, kényelmes semmivel. Kitartasz. Mindened kitart, egymás ellen. Ez a lemondás. A létorientált részek különböző érdekei, összeegyeztethetetlenségük a harc. Melynek szintézise a végtelen. Semmid sem lehet alázatos. Így akármekkora létdeficit egyenlő a végességgel. Rájuk rakom az emberlét súlyát. Nem csak végeérhetetlenségében, hanem részeiben is végtelen. Tegnap Szókratész: A szerelem a tökéletesség megismerésére való vágy, azé, hogy a jót örökre magunkévá tegyük. Hát íme, erre van a jó. Az eleje nehéz, és kilátástalan, (ami fontos,) de aztán egymást érik a csodák, és aztán megint kilátástalan, mert ez tényleg egy határtalan kör. Az embert eddig csak a csapások növeszthették, most már ő is növesztheti önmagát. A kígyó, és a kislány. A fallosz behatol az univerzum kapuján, és megkapja azt. Ez nem kilépés a minden legcsendesebb szigetére, mint a keletieknél. Ez a minden igenlése. Az erénybűné, az élethalálé, az egyetlen út, hogy valaki lehess. És ez nem egy titkos, szektás szupermegoldás. Nem. Életedben is megjelenik, folyamatosan, bármikor, amikor szépet látsz, mert az ezek eredménye, a szépséget a viszály teremti, gondolj például a gyönyörű szomorúságra, hogy az mennyire igaz. Meg így nem is csak a viszály, hanem az is, ha csak egyvalami is önmaga. Ami tisztán önmaga, az végtelen, és minden tiszta dolog külön, egyenként az összes többi fölött áll. A tisztaságot szeretjük. Annyit is írhatnék: légy tiszta. De az emberek legnagyobb része azt se tudja mi az. Én sem tudtam sokáig, hogy az vagyok. Meg majd a szenvedés szükségességét is. Plusz úgy, hogy az már a kollektív tudásba-tudattalanba-emlékezetbe is rég beépült. Az egész hősiesség, a vele járó szükségszerűségek. Ahogy a Jávor mondaná: mert ez így szép. Így kapsz különböző segítségeket is az ősi, sugárzó lényektől. Magadban, és magadon hordod őket. Nem a speed tiszta fokozódásai, hanem mint a kokain: külön karakterek. És te is megérsz majd.
Pár napja írt üzenetem arról, hogy mi nekem az emberek számára megnyílt végtelen játszótér, amelyről szinte még nem is tudunk: Egy egymással végsősoron azonos esztétikai- illetve nagysági (ez majd megér egy kifejtést) végtelendimenziós tér. Az esztétika tiszta imaginációja a kislány, a nagyság tiszta gyönyöre pedig a kígyó. Mind a kettő én vagyok, és ez a kettő is egymásban van. Minden kizárja, feltételezi, visszalöki, és engedélyezi egymást, minden és semmi minden és semmi, határtalanul. Szavakkal megfoghatatlan, minden lehetséges benne, kivéve a legvégső, ettől lehetséges benne minden, és ettől lehetséges a legvégső is. Azt viszont szigorúan megjegyezném, hogy a metafizikai térélmény gyönyörélmény, és sohasem egy fos. Ha fos, azt az elme ketrecében találtad, ahol még el se kezdődött semmi. Enter. Ezen a határbontó szinten a bűn és az erény, az élet és a halál megsemmisül, és ezért létezni kezd.
Gondolati előrelépés, és egyben progresszív terminologizálás is, ha azt mondom, hogy az út. Az Út. A keskeny út. Tisztaságából fakadóan a végtelen nem a szellemi nyóckerjáratok végállomásán, a könnyű, szórakoztató ürességben nyílik meg. Másfajta üresség kell ide. Pilinszkyt idézem: ,,Akár egy gyönyörű egészben/Mint egy siralmas töredékben"... Siralmas töredék. Szemeink előtt csonk. Vége nincs, véghiányos. Ettől tűnik semmilyenebbnek, semmibbnek a megszokott giccsnél. Tulajdonképpen semmi sem meghatározható benne. Minél tovább nézem, annál inkább kicsúszik a lábam alól a talaj. Egyelőre csak semmilyensége ragozásának tűnik csupa ellentmondás, vagy csupa egyezés mindegyiksége, és semelyiksége. Később azonban, ahogy frissen festett papírként a metafizikára téve egymást átitatják, az egész megtelik fénnyel. Az értelem zsákutcája az értelem határtalansága, és létjogosultsága lesz, ahogy a túlhaladott ősbabonáknak számító metafizika is az értelem fényében tündöklik. Gondolatról gondolatra jutva immár kozmikus utazásban lesz részünk ahol az állomások tartalma ragyogva ad enyhet örökéhes legbelső túlvágyunknak. A túlgondolás immár nem kínzó teher, hanem az univerzummal való annál többszörös szeretkezés. Az értelem metafizikaként válik értelemmé, és a metafizika értelemként metafizikává. És ha örökre a csonk, a ,,siralmas töredék" leszünk, akkor haladhatunk, és akkor lesz lehetőségünk a végsőre. Kibogozni, és fénnyé tenni, ameddig csak élünk, ez az alapvető emberi hivatás. Rá kell lépni az útra. És ezt a terhet vállalni nem akármi, és jelenlegileg semmiképp, még potenciálisan sem közdolog.

Igen, a haladáshoz szükségszerűen megfoghatatlan haladó mondhatni pont, ha azt akarjuk kifejezni, hogy mindenhova befér, bejut. Magatartása amolyan nullponti magatartás, nullponti reakcióidő, reakció. Így csinálni - csak így hozzáférhető a kislány. A szeszélyes, spontán, egyedül őszinte reakciókban hányattatva. Itt a viszony meghatározása a végtelen eltérés, melyben az egyik végtelen, a másik teljesen egyszerű, és lehet ezt is azt is ennek vagy annak tekinteni, de mindig az egyik ez, a másik az, különben egy semmitmondó, zárt egyenlőség lesz a végeredmény. Ugye milyen jó, hogy végtelen eltérés? Milyen csodálatos törvény...