Teljesen ésszerű és világos dolog, hogy akibe energiát invesztálsz, például a barátnőd, azt boldoggá akarod tenni. A boldogság az emberben van, és onnan sugárzik ki a környezetére. A boldog ember öröme, hogy a lelkét, a saját fényét látja visszatükröződni minden dologban. A boldogtalan ember táplálkozik a környezetével: folyamatosan nyel, szív, és amíg a boldogságát meg nem találja, függő marad. Az eredményeidtől ,,boldognak" lenni semmivel sem kevésbé műboldogság, mint az alkoholtól, drogoktól. Ha boldog emberbe küldünk vonzódást, szeretetet, csak többek leszünk általa, és ha mi is boldogok vagyunk, ez a tükröződés végtelenül sokszorozva fokozódó ragyogássá válik. Ezért kell boldoggá tennünk, aki iránt érzünk. Különben csak fogyasztjuk egymás tartalékait, ahogy a boldogtalan szerelmesek is későn döbbennek rá az első nagy fellángolás után, hogy kellemetlen dolog számukra így kötődni egymáshoz. Akinek lehetősége nyílik boldognak lenni, joga van otthagynia környezetét, amíg kibontakoztatja azt. Viszont visszatérve, már kiteljesedett emberként a jót kell képviselnie, s visszamenni a többiekhez fölébreszteni azt, ami benne sikerült. Na de nem akárhogy:

Több dolgot meg kéne érteniük a lépten nyomon bántalmazó, manipuláló boldog spiriknek. Az egyik az, hogy az emberek különbözők. Azt mondani egy Más emberről, hogy látjuk, szemenszedett hazugság, égbekiáltó gazemberség, és maga a gonosz aktusa: pont az ellen fegyverkedik, ami az emberben értékes, ami az embernek kell, ami minden az ember számára, ami az egyetlen cél, az egyetlen jó vágyalap, maga az ember. A lélek, illetve kincsestára annak. Mindenki lát valamit, amit mi nem, és amit magáról tud, ahogy magát látja, az nem ,,azon a fokozaton a legtökéletesebb, de amúgy nem úgy van," hanem honnan tudhatnád? Ki vagy te? Mi közöd hozzá? Hogy veszed a bátorságot, hogy bárhogy is beleszólj? És itt jön a másik dolog: a kommunikáció nem csak szavakból áll. S a többi: semmilyen szinten nem szabad ártanod embereknek. A konszenzuális korrektség nem jóság, nincs mindenkinek lehetősége dönteni, hisz akinek csak döntenie kéne, az is lehet képtelen rá, mert más, mint te, és érvényes, tehát valóságos döntés eleve nem létezik, hiszen befolyásolatlan állapot sem. S ezek ott jönnek képbe, hogy például Weöres Sándor, illetve sok más spirinárcisz bántja és manipulálja az embereket, sötét eszközökkel azt az érzést keltve bennük, hogy nem jók, s csak akkor lesznek jó, ha megváltoznak és olyanok lesznek, mint Weöres Sándor, és a többi spirinárcisz. Érvelni lehet, hisz az érvek e világ bukott fejedelmének eszközei, és aki eléggé behódol neki, bármennyivel fölfegyverkezhet. Viszont attól még hiába ,,korrekt" és ,,nem rosszindulatú" a gonosz beszéd, attól még megengedhetetlen és rosszindulatú. Nincs jogod másnak rossz érzést okozni, hiszen fogalmad sincs róla, mégha az igazi részét, amit nem látsz, próbálod is minél inkább elpusztítani, ahogy Weöresék teszik. Másnak azzal teszünk jót, ha nem bántjuk, s nem szólunk bele abba, amit csak ő tudhat. S tud is, mert ha hiszitek, ha nem, az emberben minden pillanatban, minden állapotban benne van a végtelen tökéletesség, a határtalan királyság, a kifogásolhatatlanság, tehát maga a Jó. Ami a jót nem engedi, nem akarja, nem szereti, az a rossz, s ami egy embert megakadályoz a jóban, az a beleszólás, beleavatkozás. Egy emberben, akit már sértettek, ez a hiányosság egyedül is működik, s ami újra engedi a jót, hogy egy ember jó legyen, tehát jó legyen neki, az az igazi meghagyás aktusa. Meghagyás, tehát nem sértés, tehát kifogásolhatatlanság. Ha képesek vagyunk valakibe nem beleszólni, nem beleavatkozni, tehát őt tényleg egyáltalán nem zavarni, és úgy, hogy ott vagyunk, akkor az illető mindennél csodálatosabbá, tisztábbá, szebbé, királyabbá és minden szempontból a lehető és nem lehető legjobbbá válik, és a megváltás tulajdonképpen ez. A rossz dolgok számosak, sokszorosak, fajtáik vannak, a jó viszont minden, végtelen és megszámlálhatatlan, és ehhez csak meghagyni kell, és nem szólni bele.

Kicsivel korábbi jegyzet a füzetből:

A dolgokat lehet úgy szeretni, hogy várunk tőlük valamit, meg akarjuk változtatni, számszerű, meghatározott igényünk van velük szemben, ez esetben a szeretet tárgya mindig egy fantazma, az általad óhajtott valamiket, önzésedet legjobban kielégítő, elérhetetlen verziója például a gyerekednek; és lehet meghagyva szeretni, ami a végtelen szabadságot, tehát tökéletességet adja meg. Minden rossz a beavatkozás, ha téged részesítenek benne, nem véletlenül kelt benned teljes haragot, mégha egyre inkább a tudatodnál lejjebb nyomva is. A beavatkozás hiánya a végtelen tökéletességet adja meg, és nem a beavatkozó emberek hiányával, hanem egy nem beleavatkozó ember meglétével történik meg. Jelenlétével, az igazi szeretettel.

Meghagyni: valakit nem zavarni. Valakit úgy nem akarni megváltoztatni, hogy a lelke mélyén se akarjon ő minket megváltoztatni, megsemmisíteni, elpusztítani. Ha ilyenek vagyunk, az a tisztaság. A tisztaság megtestesítői végtelenül tökéletesek, határtalanul kifogásolhatatlanok. A tisztaság VAN, ami abból látszik, hogy sem elfogadni, sem elutasítani nem lehet. Egy ember nem igényel indokot, és egy ideális, szép világban hasznát se venné. Valamit elfogadni vagy elutasítani, választani vagy eldönteni szara nyúlás, lemenetel a mocsok szintjére. Minden szép (tehát nem nagyképű) ember egy korlátol nélküli fantázia végső ideálja. Csak hagyni kell, hogy azok is tudjanak lenni, hogy tudjanak lenni.

Hagyni - milyen szép szó!