Az ember hatalmas kurva. Gyerekkorban
amikor először voltunk szomorúak,
azt hittük, hogy időtálló időtlenség
s örömünk végleg szétvetette a dúvad.

Aztán véget ért. S véget ér mennyi minden,
s érezzük, ha úgy működnénk ahogy kéne,
akkor ettől csak teljesb' lenne jókedvünk,
minden új megingás megváltását érve.

Az ember nem kurva. Minden egyesítés
fokozza a Szűz tiszta intenzitását,
szemünk előtt lebeg kedvünk két végében,
s tisztult közvetíti világra hatását.

A ráméltóság, a széprehangoltság egy határa után a létezés nagysága, szabadsága: az átfogásán belüli összeférhetetlenek összeférhetősége, így a korláttalanság miatt a Törvény szövetében való reguláris, és formáihoz galamb és kígyó ügyességével és síkosságával, a tani korrektség mesteri fokával idomult úszás egyenlő, azonos annak felhasításával. Egyet jelent a jó és a rossz, a Nagyság ad jogot, lehetőséget, és küldetést a dolgozók számára elérhetetlen, rettenetes és tiltottan fenséges művészetek gyakorlására, élvezésére, és alkalmazására.
Az erőszak a határtalanság, kifogásolhatatlanság nélküli tett. Méltóság, nagyság, jog nélkül nyúlni valamihez. Az ártatlanság feltétele a készültség, akár önmagadat készíted, akár készítettek, főleg előző életeid valamelyikében.
A szorongás, fóbiák, és szociális inkompetencia lekopásával, elnyelődésével, kinövésével a folyamatos készültség csökken, az energiák nem pontéles, nem óvatosító, nem bénítóan elviselhetetlen új mivoltja realitászüllés. Fáradás. Hályog. A korábbi szenvedéssel kitermelt szépségek nagyobb erővel jelennek meg, akár minden eddiginél csodálatosabb benyomást adva, csak épp nem sokáig, nem fenntarthatóan. Határozottnak lenni csak ártatlansággal van jog, az ártatlanság határozottsága gyűlő, fokozódó, elviselhetetlen gyönyörként lobbanó esztétikai üzemanyag realizálódása. A kifogásolható, jogalap híján való, bármilyen kihagyást, csökkenést, átugrást, tehát antikrisztust tartalmazó határozottság részese számára lassan és biztosan igénycsökkentő, és ha életet ment is, kivétel nélkül kártékony. Az osztatlan és ragadástalan ártatlanság tünete és kulcsa a megértés. Milyen mélységig szemlélsz reálisan, meg tudod-e érteni egy spirituális-esztétikai-metafizikai tartalomnak akár teljes és tökéletes önmagáért valóságát. Egyébként ne félj attól, hogy szoronganod kell: ha külső tehetetlenségedet az igazságtalanság ellen fölzabálja, hasznosítja, és magáévá neveli belső igazságod, az teljesen jó.
A legnagyobb alázat, és a legnagyobb rátartiság kell ide. Mert a tisztaság könnyű az ártatlan, tehát szélsőséges alkatú embereknek, de jelentősen megnehezül, ahogy gondolkodni kezdünk rajta. Mindig gondolkodni kell, de egy pillanatra sem szabad gondolkodni. Sosem tudhatunk többet, mint amit helyzetünk szerint tudhatunk (mert az minden), amint tudni kezdünk valamit, elfelejtünk mindent. Mindenki megtudhatja a Legtöbbet, ha saját természetéhez alkalmazkodik, nyugton és nyughatatlan marad a váltakozás, körszélesedés törvénye szerint felváltva. De amint lenyugszik, vagy felocsúdik, abban a pillanatban elveszett, és a tudatosabbá, tehát tudatlanabbá vált része bűnt hordoz, melyet csak személyfölötti megváltó képes korrigálni. Egyébként persze lehet ez is a ciklus része, ahogy a ciklustól elvárt tökéletesség megszűnését jelentené a ciklustól elvárt tökéletesség megmaradása, és sérülne a törvény, ha nem sérülne. Jól kilátó gondolatokkal nagyon hamar eljutunk a megnevezhetetlenségig, és hogy az Abszolút létezéséből következik, hogy mindent a relativitás határoz meg.