Mivel jelenleg a kényelem erősebb, mint az eszmeiség, ezért a nemtelen, részleges, egésztelen, megalkuvó, és önmagát nem vállaló káosz fal fel elveset és elvtelent egyaránt. Ha az eszmeiség lenne erősebb, az az őszinte, tudatos, teljes, felvállalt, és képünkbe röhögő káoszt eredményezné. Én is szeretem azzal vigasztalni magam, hogy a szűzi, hiteles feltételeket követelő, feltétlen, szentalapú, tiszta szívből való, halálgyőző halálhozóként virágzó kegyetlenség miatti aggódás ideje rohadtul nem most van, de aki érzékeli az eónváltást, figyeli a jeleket, és akár megpillantania is volt alkalma a Változás készülését, az tudja, hogy mennyire illuzórikus benyomáseredmény, hogy bármi is szilárd, akár maga a romlás. Sokunkban pörög végig saját gondolatok és kifogásolhatatlanul meggyőző érzések formájában az ítélet evilág fejedelmén, és mivel az egy nemrégi posztomban kifejtett „kor szelleme“ kiirthatatlan, ezért lassan nyilvánvaló nem egyszerű tévedés, hanem végzetessé válható felkészületlenség lesz a civilizáció pusztulásának sablonos válságformájában hinni. 

Cioran idézi valamelyik szent Jánostól, hogy a szűziesség a részrehajlótlan, kegyetlen, nemmegértő. Valamilyen szempontból ez nyilván igaz, hisz az abszolútat, a tökéleteset, a bontatlan-határtalant jelenti. Ami a teljes tisztaság mai létező térhódításában nyugtalanító, az az, hogy nem maguk módján realizálják birtokosai. Akit 

Az Igazság Szelleme kezelésbe vesz, az mind olyan hasonló érzelmi szakaszokon, intuíciósoron, személyiségváltozásokon és egyre mélyebb lét elnyerésein megy át, hogy a mögötte lévő tudatot, koncepciozitást, és konkrét szándékot nem észrevenni a jóhiszeműség bölcs formájánál túlzottabb, gyávaságra alapuló fajtáját feltételezi. Irodalomban való példátlansága e mostanában oly elterjedt folyamatnak újszerűségére enged következtetni. Mindebből nyilvánvaló, hogy az elme ma szokásos kinyílása a fényre nem A dolog, hanem egy dolog. És mivel e dolog hatalmas bölcsessége és esze az általa bemutatott állomány minőségét tekintve is nyilvánvaló, így hozzávéve működésének célszerűségét, és benyomásai legokosabb kiválasztottai számára is a legbelsőbb hitet meggyőző és fölébresztő mivoltát, világossá válik, hogy az Eszme nyerésre van ítélve. 

Lehetetlen nem megemlíteni a párhuzamot Jézussal és tanításaival. Csak pár dolgot említve: a választottak önmaguk értékének realizálásáig kényszerből, puszta erőhiányból a Hegyi Beszéd szerint élnek, a pozitív véglet föltöréséig a negatív végletben kell Az Egy Pontig hanyatlani. Jézus elküldi nekünk az Igazság Lelkét, aki elvezeti követőit a teljes igazságra, amiért gyűlölni és üldözni fogják őket. Ha valaki, aki tud valamit az igazságról, elkezdené mondani, igen hamar megölnék vagy tönkretennék, ezt minden igaztudó tudja. Jézus mondta: Én vagyok az Úr, az Út, az Igazság és az Élet. A kiválasztottak ugyanezt tartják magukról, vagy mesterükről, aki ezt tartja magáról. „Ne szórjátok a gyöngyöt a disznók elé“, nyilvánvaló, a tisztaság csak a tisztáknak való. És Jézus legyőzte a nagybeszédűeket, a kufárokat, és a halált. 

Zizek szerint Hitler volt a világ leggonoszabb embere, mert valójában nem eszméi érvényesülését, hanem a teljes káoszt akarta. Tisztjei haláláig azt hitték, hogy jót tesznek. 

A Rémkirály főszereplője a Harmadik Birodalom szolgálatában bontakozott ki, és csak a pusztuláskor realizálta, hogy pontosan az ellenkezőjét csinálta annak amit akart, ami hivatása lett volna, hogy gonosz és inverz a birodalom, és mikor az orosz katonák körülötte rohangálnak, már csak a pusztulás marad neki hátra. A szélsőjobboldali erőszakszervezetek túlélő beosztottjai, verőlegényei, ügynökei még akkor is meggyőződésesen lettek szélsőbaloldali spiclik és fizetett szadisták, ha korábban ugyanannyira meg voltak győződve a szélsőjobb igazában. Röviddel a háború után még sokan meghaltak Hitler nevéért, de kicsit később már mintha köd szállt volna fel: a zsidóság kipusztításáért, a mesterséges szelekcióért és az erőszakos terjeszkedésért egy szívvel rajongó nép hirtelen nem érti, hogy hihette, hogy. Maga Hitler hangja is elvesztette erejét a végefelé, inkább a vezérkara még elszánt tagjai intéztek a tömeg felé beszédeket. A fanatizált Hitlerjugend az utolsó napokban is élete árán védte Berlin megmaradt kicsiny szegletét. És ha most igazam van, és a nemzetiszocializmus tényleg annak köszönheti útját és sorsát, hogy Egész eszme volt, árnyalatok nélkül, akkor a jövő miatt aggódnom kell őszintén. Én 13-15 évesen voltam neonáci, és ha tényleg működött a meggyőződésemben az amiért magamévá tettem, a kompromisszummentes gyűlölet, a feltétlen elutasítás és kegyelmetlenség, akkor éreztem azt, hogy igen, most náci vagyok, és ezért vagyok náci. Az értelmetlen kategóriák, amelyek alapján bizonyos embercsoportokat muszáj volt megölni, a robotszerű, belegondolatlan, hideg pusztítás és kegyetlenség szolgálatában álltak. Ha sikerült volna minden kiirtásra ítélt csoport minden képviselőjét kiirtani, azonnal szüksége lett volna a birodalomnak bármilyen indokkal, csak újabb öldöklésre, mert az eszme csak sallang, a lényeg az emberek mélyében fölébresztett, tökéletes Gyűlölet volt. Ezt amúgy érdemes minden más irányzatra is alkalmazni, a maiakat is beleértve, lecsupaszítva mind csak érzelmekre alapulnak, az ésszerűnek mondott, vagy akár ténylegesen ésszerűre ügyeskedett elméletük csak önigazolás.

Föl is sorolom a pusztítási vágy pár fajtáját, ami a nácikat hajthatta:

1. A legmélyebb és legigazibb, mindent elpusztítani akaró, a világot a káoszon keresztül a lét ellentétébe taszítani vágyó gonoszság (Hitler érezhette, valószínűleg csak tudatalatt).

2. A szép gyűlölet. A tökéletességre való elhivatottság velejárója. Aktiválja a teremtő imaginációt, és a mindentől undorodó, mindenen bántódó Szépség számára teszi alkalmassá érzőjét, a környezetet, a világot (nagyon fontos érzés, minden gondolkodó embernek éreznie kell).

3. A faragatlantól a kifinomultig a szadizmus minden formája. A szépség megélése az emberek uralás, birtoklás, használás általi kiszépítésével. 

Folyt. köv. Majd még bővül