Sokan azt hiszik, hogy mivel szent dolgaik vannak, mások fölött állnak, és tudják mások helyett a mások dolgait, jobban mint azok. Azt hiszik, hogy van joguk a kritikára. Azt hiszik, hogy lenézhetnek bárkit is, szelektálhatnak benne, ez tetszik, az nem, megoldanák úgy a problémáját, hogy a lényeget veszik el tőle (pl hülye felnőttek gyerekekét). Nem tudják, hogy az ember EGÉSZÉBEN szent, az egészben pedig benne van minden szokása, minden hibája. Megérteni kell, de a megértés teljesen hiányzik belőlük, mert elragadta őket a részes, tulajdonságos megváltódás(illúzió), ami nem tartalmaz Mindent.

Ezért szeretem Dosztojevszkijt, ő nem sterilizálni, polírozni, kiherélni akarta az embereket, hanem meglátta bennük a szentet.

És természetesen nem mindenki szent. Csak azok akik ki tudják húzni a fejüket a seggükből, vagyis látnak. A kicsinyek, szerények és alázatosak. A nagyképű faszok nem szentek, nem jutnak a mennybe, és bűnhődni fognak.

Összefognak egymással, tisztelik egymást a semmiért, közösen nézik le a saját magukkal egy ponton levőket, a nem álönérzettel, hanem ön-érzettel rendelkezőket.

A feltétlen tényleg feltétlen, szigorú feltétele hogy feltétlen legyen, mert az ember teljesség. Csak egész tud egész lenni, az osztott, fanyalgott, szelektált félemberség nem. A megváltásnak nincsenek tulajdonságai, a nem mindent tartalmazó áltökéletesség démoni. Semmit sem veszítesz, és végtelenül gazdagabb leszel az egyoldalúság, a féltörekvés megszűnésével. Csak a tulajdonságok nélküli embernek vannak nagybetűs Tulajdonságai. Olyan végtelenhez kapcsolt, csúcsgyökerével odatartozó aspektusai, tündércsodái, amelyek tisztulással, megismeréssel fokozódó csodálatosságába külön-külön is határ nélkül lehet zuhanni. Az egyensúly úgy adja ki a létezést, mint a három alapszín összecsúszása a nyomtatott papírrétegeken. Amint megtörténik, a kivető tekintet korlátlan messzeségbe hat: mint egy rakéta, úgy lövődsz ki az esztétikai gyönyörbe. Ha teljesen megtörténne, az egyet jelentene a legteljesebb, legragyogóbb halállal. Nem is történik meg bolygónkon teljesen. Aki nem olyan közöttetek, mint egy gyermek, nem juthat be a mennyek országába. A gyermek még nem vágja el magát stílussal, démonokkal. A gyermeké a friss, teljes, hiánytalan ragyogás. Érthető, hogy a bűzlően romlott társadalom miért bánik úgy velük, mint a haszonállatokkal, miért töri be, teszi tönkre, tapossa semmivé, tartja rabszolgaként őket. Az ábrahámita kultúrkör gyerekeket kis piszkoknak tartó magatartása rohadtul természetellenes. Kifejezetten részemberekre valló, akiknek még élő része is értéktelen, hiszen hiányzik belőlük a Jó, az, ami bárminek értéket ad. Minden tiszta hajlandóságú ember tudja, hogy a gyerekeket csodálni és szolgálni kell, félénken, a legszebb állapotokban méltóvá válva menni oda, örülni minden általuk nyújtott lehetőségnek. Akit nem így neveltek, annak nagyon kicsi az esélye, hogy ember marad, hogy lelke marad, hogy igazi, bármit is jelentő gondolatai maradnak felnőttkorára, ahogy az emberek túlnyomó többségének semmi nem is maradt ezekből, csak a legerősebb lelkűeknek, az elronthatatlanoknak. Aki a mai antihumán kor minden akadályán túl önmaga maradt, annak igazi übermensch-sé kellett válnia.

Figyeld meg a legtöbb pszichológusnő és spiri arcát: milyen ronda, viaszszerű, tartalmatlan, maga a gonoszság. Azt hitték elindultak a kezdőponttól a tökéletesség irányába. De a másik irányba indultak el.

Aki magáról magánál többet hisz, az kevesebb lesz, elveszít mindent.

Összefoglalva: légy szerény és alázatos szívű. Csak akkor van lehetőséged bármire, ami valami. Ami jelent, ér valamit. 

A természetes szelekció, az életösztön egy elve is milyen csodás diverzitást hozott létre!

 A teljesség tartalmazza a részt, de annyira teljesség, hogy a részességet is tartalmazza. A rész által meghatározottságot, a résznek levést, a részirányultságot, a részdominanciát. A teljesség nem csak rész. A teljesség nem csak egész. Szuperpozíció.