- De hogyan lehet tudni h ki a jobb nekünk?

- Őszintén szólva sehogy. A hatástól vagyunk megfosztva, képtelenek, latinosan szólva impotensek vagyunk. Abszurd az életünk, mert alapvető fegyvereket, érzékszerveket, tudást hiányolunk Isten világában.

Egy, a tényleges éléshez elég erőt.

- Durva, hogy mennyire jól látod a dolgokat!

- Ismered a felebarátról szóló példabeszédet? Az irgalmas szamaritánust?

- Nem

Megmutatod?

- A Bibliában van. A lényeg, hogy egy zsidót összevernek, kirabolnak, és az út szélén hagyják. Köztiszteletben álló, nagytudású, gazdag zsidó uraságok, rabbik sétálnak el mellette, ügyet sem vetve rá. Aztán meglátja egy szamaritánus (olyan nép képviselője, akivel zsidó nem érintkezhet). Fölveszi, berakja a kocsijába, elviszi a legközelebbi fogadóba, ápolja, majd mikor pár nap múlva továbbáll, pénzt hagy ott a fogadóban, és meghagyja, hogy tartsák, ápolják, amíg teljesen fel nem gyógyul.

Ez a példabeszét arról szól, hogy ki a felebarát. A tanítványok kitalálják: a szamaritánus ennek az embernek a felebarátja.

Pilinszky úgy tolmácsolja Simone Weil gondolatait, hogy a szamaritánus azért felebarát, mert meglátta a tökéletes diagnózist, ahonnan csak cselekedni lehet. A bajbajutott ember rendszerint minden segítséget eltaszít magától, ami nem érti meg teljesen, ami nem az ő baján segít. Te is tapasztalhattad, milyen szar, mikor úgy vigasztaltak, úgy adtak tanácsokat, hogy nem értettek meg, tehát azok nem is a tényleges bajodnak szólnak. A lelkedet erőszakolod meg, ha ezekért hálás vagy, ha ezek megvigasztalnak, ha ezeket betartod. Nem segít rajtad semmit. Csak megcsonkít. Nyomorulttá tesz.

Az kell, aki MEGLÁT. És a meglátás pillanatától nyilvánvaló, hogy bízhatsz benne, hogy ráengedheted magad, hogy ér is valamit, amit mond, csinál, hogy nem fogod újra a sárban találni magad, hogy megvált.

Érthető ebből, milyen hatalmas dolog a felebarát. Ha mindenkinek volna, nem volnának problémák a világban. A felebarátsághoz semmilyen edzés és képzettség nem elég: a potencia, amivel valaki valakinek a felebarátja lehet, hatalmas sorserő, istenies tulajdonság, a szó szoros értelmében vett bölcsesség kell hozzá, az egész lény kiemelkedő minősége. Bölcsesség abban az értelemben, ahogy a ma bölcsnek tartott emberek szemernyit se bölcsek: az igazi problémákról sohasem beszélnek, és nem is értik azokat. Na ez, az, hogy valaki abból a magasból egészen a te nyomorodig le tud hajolni, hogy nem feledkezett el arról, ahonnan jött, és szeme tükrözi minden bajodat, ez az igazi szentség.

És hogy magához emel.

- Elképesztő !!! Köszönöm szépen! Ezt már én is észrevettem amit a tanácsokról írtál.. :) végre valaki megfogalmazta ezt helyettem , mert nekem nem jött így ki , ilyen érthetően!

- És az kimaradt, amit nyilvánvalóan bele kellett volna fogalmaznom, hogy a felebarát tudja mire van szükséged, és meg is adja. 

 Szóval ez volt a beszélgetés. Annyit még mindenképp hozzáírnék, hogy ami a felebarátnál kevesebb, az nekem sértő, kevés. És különösen a sikeres keresztényekre és spirituálisokra igaz, hogy a kegyelem érdemét maguknak tulajdonítják, tehát nekik azért jó, mert ők királyak, aki meg nem jut közel Istenhez, annak azért nem sikerül mert egy szar, mindenki mindenről maga tehet, maga a hibás. Fürödnek az egójukban, folyamatos az önszopkodásuk, nárcisztikus az összes, és ha rátapintasz az igazi hibájukra, azzal annyira lemezteleníted őket, hogy a lelkük többi mocska is rádömlik. Az emberség, a megértés, a kegyelem és az irgalom hiányzik belőlük. Isten folyamatos kegyelme mintha nemkevésbé ártana a tisztaságnak, mint a hiánya. Elfelejtették, hogy honnan jöttek. Nem tudnak lehajolni hozzád, nem tudnak tényleg veled foglalkozni, nem tudnak megváltani. Sokuk akár mondás nélkül is kitalál rólad sokmindent, de a valóságról fogalma sincs. Mert nem Krisztus, mert nem kifogásolhatatlan, mert nem ért meg téged. Persze ez nem feltétlenül igaz minden ízükben rájuk, ha jobban használják a tiszta, akár jelleges-adottságos-archetipikus érzelmeiket a fantasztikus gondolataik helyett, akkor van esélyük megérteni téged. De amúgy igen, a beképzelt, elkegyetlenedett keresztények olyanok, mint az testépítő, aki mondjuk harmincéves koráig lusta, borúskedvű és önpusztító volt, aztán a gyúrás megszállottja lett, és amióta jól néz ki, szid mindenkit, aki nem törődik annyit a testével mint ő, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy ugyanolyan volt ő is sokáig, miközben ,,bármikor megvolt a lehetősége" fitt és kiegyensúlyozott embernek lenni.