Áldott gúnya
A gyerekek gúnya

Teljesen nyerni úgy, hogy teljesen veszíteni. Győzni azzal, hogy legyőzetni. Elkapatni, lerongyoltatni, meggyaláztatni. Mindeközben dacosan akarva a kínt, a bántódást, a megtöretést, a megsemmisülést. A pofájukba vágom a pofámat.

A szeretet sohasem unalmas, sohasem kevés (már ha van szeretet, mert a kevés szeretet valóban kevés), és sohasem hagy szomjasan, kielégítetlenül. A szeretet nem nélkülöz.

Egyébként ami legközvetlenebbül a másodikkal van összefüggésben: a kényszergondolatok, a bántalmazó szülők... Egyre furmányosabb dolgokat kell kitalálni, megalkotni egy bármelyik pillanatban fölvehető tökéletesen őrült magatartást...

Purgálni azt kell, aki bármit is képzel magáról. Ez nem önképünk kiüresítésének és jellegtelenítésének szükségszerűségét jelenti, ó nem, pont ellenkezőleg. A képzeléssel az a baj, hogy ha - maradjunk magunknál - valaki bármit is képzel valamely saját aspektusáról, arról nem tud. Elképzelése van róla, nem tudása. A képzelés itt minden esetben rontó, mert a pontos tudás egy mindennél felsőbbrendű, végtelen szépségű, hatalmas, isteni, sem mennyiségileg, sem minőségileg nem kifogásolható önmagunkról, önmagunkrészről jelentene bizonyságot. A nem kifogásolhatót itt úgy értem, hogy sok olvasó most biztos azt gondolja, hogy ,,azért nekem lennének elvárásaim, fenntartásaim, nem olyan lenne az az én, ami kielégítene" - pedig de! És pont hogy minden szempontból! Akármilyen önző, nonkonform, egyedi is vagy, akármennyire is mások által megérthetetlenek a dédelgetett fantáziáid, akármilyen túlzóak vagy elvontak, a legfinomabb mélységükig, legintimebb, legperverzebb belsődig kielégülést nyernek azáltal, ami vagy.
Amit már el is felejtettél, annyira nagy vágy volt... megtalálod. Nincsenek feléd elvárásaim, nem kell nekem megfelelned, akaratod feltétlen és szentesített. Csak kérlek ne kezdj el hamis ént növeszteni, az igazságot lenézni, azokat akik nem építhettek elismert maszkot, nem megérteni, mert akkor kurvára undorodni fogok tőled és kurvára meg akarlak ölni.
Tovább a purgálásról: a tisztaság felismerhető arról, hogy itt semminek sem felel meg. Az emberek gyűlölik az igazságot, az igazság ellenségei. Ha késztetést érzel a második bekezdés végrehajtására, azzal ki akarsz irtani magadból minden kis elhajlást, meghajlást, megalkuvást, ami egy nagyon fájdalmas folyamat, mert a hazugság-embert, aki időközben lettél, és akitől igazi valód kiteljesítése érdekében szabadulni kívánsz, csak összetörni lehet. A tisztulás ára mindig a fájdalom, a kín, a szenvedés. És ha késztetést érzel arra, hogy másokat addig forgass, gyalázz, döngölj, taposs, amíg csak egyet mukkanni is mernek, akkor a tisztaságot várod el tőlük, a tisztaságot akarod terjeszteni. Egyébként nem egy ellenszenves ötlet:) Nagyon szeretnék hinni abban, hogy ,,aki tiszta örökre tiszta marad, aki mocskos örökre mocskos marad", de az általam megismert emberek körében kivétel nélkül megfigyelhető, hogy a tiszták szar, elnyomó, levegőt venni se hagyó családban nőttek fel. Avagy várjunk csak, mégiscsak van különbség az ilyen családban felnövöttek között is, mert csak az egyik része semmisül meg, és válik puszta, leleplezettségtől nedves, szenvedéstől világító hússá, a másik részük meg csak annál jobban megtanul alkalmazkodni, besimulni, tetszeni, megfelelni, célszerűnek lenni. Főleg utóbbiakra vonatkozik a negyedik bekezdés vége. Belőlük nem sikerült kiirtani a rosszat, az e világban bármilyen célra is törőt, jobban mondva az evilági célokra törőt. A választóvonal konkretizálásához, vagy talán inkább absztrahálásához idemásolom legutóbbi szabadversemet.

Most még össze kell fognunk,
Mert mindenki ellenünk
Van.
És talán valami közünk is egymáshoz.

De ideje eljő,
Hogy
Leszámoljunk azokkal,
Akiket nem az ezüstszőke kislány,
Hanem a szeplős, vörös kisfiú tanított alkotni, ölni.

Remélem, szép. Én a saját alkotásaimat nem nagyon tudom megítélni. Egyébként a purgálódás tekintetében még mindenképp meg kell említenem a mérgezéses tüneteket, mint elsápadás, izzadás, testhőemelkedés, hányás. Különösen a hányás: önmagában, fizikai okok esetén is megtisztít, viszont eszköze lehet azon léleknek, mely realizálta méregként a mocskot, és imigyen kiadja magából.
Aki bármit is képzel magáról, az egy tisztátalan, irdatlan nagyképű fasz lesz. Olyan alapon sorolja magát másoknál följebb, amilyenen valójában a lejjebb tartozása nyilvánul meg.

Még valamit a választóvonalhoz: számomra is homályos, hogy ez konkrétan hol helyezkedik el, biztos rossz-e, tessék:

,,Mert amit magatokban susogtatok, kiabálni fogják a háztetőkről" - vagy valami ilyesmi, nem jut eszembe a pontos idézet.

Egyszer amikor kisétálok az utcára, mindenki elé, minden bűnömet a fejemre olvassák, kiabálják. Ott állok a tömeggel szemben, hallva minden legbelsőbb stiklisségemet, perverziómat, féltett, szégyenletes titkomat. Én erre csak lehunyom a szemem, karjaimat a píszjelhez hasonlatosan kitárom, és fürdök benne, arcomat a rámszórt, rámsütő kiáltások felé tartom, és mosolygok. A gyalázó, kárhoztató rikácsolás minden hangja úgy hullik fejemre, akár égből alászálló rózsaszirmok. Odatárom nekik magam, és élvezni fogom. Minél jobban kiabál a tömeg, annál jobban eltölt a márcsak pimasznak se szánt, szimplán jót adó, finoman csiklandó, békés megelégedés. Mintha a tömeget én irányítanám. Egyszercsak a felháborodott szidalom kezd énekké válni, miközben én lassan emelkedem. Lehunyt szemmel, koncentrált, szenvedélyes beleéléssel nagy levegőt véve lent magam előtt egymáshoz közelítem, majd fölemelem a kezeimet és vezényelni kezdek. Ekkor már mindenki énekel, és engem dicsőit. Miután az ének utolsó, nagy hangja elzeng, én leeresztem a pálcámat, és egy pillanat alatt mindenki földre borul. Elégedetten leszállok, elsétálok. Az én erőm tartja lenn őket a földön. Mikor hazamentem, lassan fölállnak, és nem tudják, mihez kezdjenek. Alaptalanok, Istentelenek, gyámoltalanok.
Na meg az az érzés, hogy örüljön, aki szörnyűségeimmel találkozik, aki leleplez, rajtakap, mert engem találni kincs.
Na jó, ez tuti a rossz, legalábbis a számomra rossz, sokkal magasztosabbak az igazi érzések, az önpusztítás romantikája, meg pl. Marmeladov, meg a többi(ek).

Az a baj a képzeléssel, hogy minél inkább elhatalmasodik, minél inkább nem a legelvontabb és legkonkrétabb Tudás, annál inkább lefokozza az embert. Annál kevésbé lészen Bölccsé. A bölcsességről most füzetből kell másolnom:
Ha nagyon rosszul vagy nagyon jól vagyok, kibaszott szexinek érzem magam. Ha más van nagyon rosszul vagy nagyon jól, őt is kibaszott szexinek látom, nemtől függetlenül. Mert én a felfokozottságban tudok kiteljesedni, úgy tudom felfedezni és kifejezni magam. (...) Ez a szexiség. Asszem nincs olyan, hogy fizikai gyönyör, ahogyan lelki sincs. A testlélek felfokozottságának terében táncolnak a szentségek. A testtudat olyan fölszabadító! Senki nem érzett még olyan dolgot, ami ne lett volna földhözragadt. És senki sem érzett még olyan dolgot, ami nem lett volna magasságbéli. Ami fent, az van lent. A testi tánc a kozmikus áramlás. És hormonaid juttatnak az égig. Weisses Fleisch! Isten vagyok, így doch nur ein Tier. A szellemet nem nagyon említem, pedig az is csak itt csemegézhet. Abban, ami térnek nevezhető. Ahol van anyag. És van fény. ,,Aki boldogságot kíván, rohan, és rohanása az összhangba simul. Aki összhangot kíván, boldog." A boldogságot kivárja az áldozat, stb. (...) A szellem tudásra, a test gyönyörre, a lélek pedig szépségre vágyik. Ez a három ugyanaz. Például létezik a fogalom, hogy esztétikai gyönyör. Költői klisé, hogy az igazság a szépség, és az tudja az igazságot, aki érzi a szépséget. Csáth: a megismerést, az Isten boldogságát csak a gyönyör adja számunkra. (...) Megvan a tudásgyönyörszépség neve! Fény! A fény szétválasztása a züllés. Mindhárom - tehát a fény - a dolgok egységéből, vagy ha úgy tetszik, az ellentétek szintéziséből fakad. Ahogy múltkor írtam, hogy az áramlás és a mozdulatlanság egysége végtelenség, úgy most is írom, hogy a dolgok egysége végtelen intenzitás, mely intenzitás egyszerre egységesítő, és egységből fakadó.
Na, ennyi volt az idézés a füzetből. Szóval bölcsnek azt nevezem, aki a fönt meghatározott fogalmú ,,fénnyel" rendelkezik.

Nagyon jó dolog a mocskot utálni és eltakarítani, nagyon jó dolog a tisztaságot szeretni és benne élni, csak a rohadt szüleitek nem a mocskot nevezték mocsoknak, és a tisztaságot tisztaságnak. Ezért éltek nihilben és káoszvágyban. Olyan egyszerű lett volna elmondani nektek, hogy a jó jó, a rossz pedig rossz. De a szüleitek azt mondták nektek a rosszról, hogy az jó, a jóról pedig, hogy rossz. Ezért nem akartok semmit. Ezért nem látjátok semminek értelmét. Mert még belőletek is elvettek annyit, amennyit csak tudtak. A szülő első dolga kiirtani a gyerekét. Lelke helyett mást hazudni lelkének, lelkiismerete helyett mást hazudni lelkiismeretének, lélek helyett mást hazudni léleknek. Nincs más dolgotok: akarjátok a jót, és irtsátok a rosszat! Csak előbb emlékezzetek vissza a valóságra.