és bölcs és mély és terhes száz titokkal,
és minden kincseket magába foglal,
és hallgat és vár, sehova se néz már.
Virágtalan bánat. De ez: a minden.
Méz, tiszta méz, méz, mennyei ital,
több mint a föld tünő virágival,
ambrózia, virágok lelke, kincsem.
Gyümölcs, nektár, melytől üdül a hívő,
minden cukrot magába édesítő.
Én csak röpültem és ezt szüreteltem
kalászos rónán és szőlős hegyekben,
ezt szüreteltem, mert én csak röpültem,
és életem nehéz mézzé köpültem,
bánattá, jajjá, könnyé, tiszta mézzé,
egy csonk világban egy fájó egésszé.
Ó lankák, ó virágok messze tája,
ti telt gyümölcsök korhadt rúdakon,
s ó könny, te élet mély esszenciája,
megölt virágok méze, fájdalom."

Kosztolányi Dezső - Méz

Valószínűleg mindenkinek mondta már vagdosós haverja, hogy a fájdalom hatására endorfin termelődik az emberben. Az endorfin valóban a fájdalom csillapítóhormonja: a legteljesebb (bár változó mértékű) gyönyört idézi elő, hogy az ember el tudja viselni kínját. Azt tudni kell, hogy a fájdalom állandó, és ezért az endorfin is: endorfin nélkül az embernek bármi mozdulat, még a karja behajlítása is rettenetesen fájna. A hajszoltság és kimerültség kínját rendszeresen élő sportolók endorfinja eggyel nagyobb. És minden fájdalom: lelki mint például sírás, testi mint például lábujjbeütés, kiváltja a maga kis endorfinját, még ha ettől önmagában nem is éri meg. Persze, hisz ha a szervezet a fájdalomra olyan mennyiségű gyönyörrel reagálna, hogy az összevetés pozitív kilengésű legyen, s így objektív élvezeti értéket jelentsen a szenvedés, mindenki minden módszerrel kínozná magát, ami a túlélésünk szempontjából nem igazán jelentene előnyt. Kivételek azonban mindig vannak: nem csak a falcolók, magukon cigit elnyomók, csípőspaprika-fogyasztók és társaik, hanem egyfelől a kín egy bizonyos fokát megtapasztalók, mint a Kőszívű ember fiaiban az a párbajban azthiszem Richárd által legyőzött régi ellenség, aki haldokoltában folyton azt mondja Richárdnak, hogy van a kínnak oly nagy foka, hogy az már gyönyör, másfelől pedig mindazok, akik a tisztulással, az emelkedéssel, az alkotással és annak élvezetével: a művészettel foglalkoznak. Már a görög tragédiák is tudatosan idézték elő a megokosodást, a katarzist, vagyis az esztétikai élvezetet. Mert a legfinomabb, legnemesebb és legmagasabb gyönyör az esztétikai; s ennek megfelelően csakis a kín szántása nyomán, a megfelelő ellenszolgáltatás ellenében teremhet meg. 

Nagyon fontos kulcsszó itt a megfelelő. Mert nem csak ellenszolgáltatás. Nem is nagymértékű ellenszolgáltatás. Hanem megfelelő. A kín mennyiségénél sokkal fontosabb a minősége. Ezért is, hogy az endorfint, most már elmondom, nem a kín enyhítésének, hanem jutalmának tartom. Az ember a végtelen által űzött, a végtelenbe belehaló lény, és ennek megfelelően funkciói - bármennyire testiek is, hisz nincs olyan, hogy önmagában kizárólag testi - mind azt a legmesszibb, legkomolyabb és legcsodálatosabb célt szolgálják, mely vadászának és áldozatának a részei. A kín elvész a részességben és a lélekhiányban, ha őszintesége, szívisége és trúsága nem pofozgatja a mindennél följebb fokozó, mindenen áthatoló útra - az aurea mediocritasra. A kín nem sokra megy önmagában azzal, hogy erős, ahogy egy erőemelő sem a legjobb harcművész. A kínnak igaznak, (szépnek, mindenentúlinak)  tehát határtalannak kell lennie - odáig, ahol már nem különbözik a gyönyörtől. Ez az endorfin. A határtalan kín, a határtalan gyönyör. S hogy valóban a kín szépsége, a kínnak az a szintje, ahol már minden végtelen jó, elég egyszerűen bebizonyítom:

Az endorfin egy rövidítés, egy mozaikszó. Eredete: endogén morfin. Morfin, morfium, akár diacetil-morfin, mint heroin, bármely igazán kemény ópiát, hisz az endorfin az ember belső ópiátja. Bármelyikről elmondható lenne, de vegyük most a szépség kedvéért a legidealizáltabb és legromantizáltabb ópiátot: a heroint. Nos, egy dokumentumfilmben láttam, ahogy egy csávó az erős lövés utáni összerogyás közben azt mondja: és az a jóleső fájdalom a végtagjaimban... Vagy akár ott a hányás. Egy ismerősöm szerint olyankor olyan jól érzed magad, hogy hánysz. Itt megint visszakanyarodtunk kicsit a purgatióra: a heroin a mennyország megrabolása, a tökéletes szenvedés eredményének élvezése. Ezért van mocsokszarul utána az ember, ezért hogy a hatását követő kínt nem kíséri endorfin, s ezért a hányás, mert hatását nem a megváltó szenvedés, a purgatio hozta magával, hanem maga a megváltottság hozza megával a purgációt, az ürítést, az izzadással és mindennel együtt.

Jobban kapcsolódva a fönti versekhez: valóban szenvedések, a szenvedés által váltódunk meg, lökjük ki magunkból a szemetet, lelkünk tompítóját, szedálóját, lefokozóját. A purgatórium ezért szenvedés: addig gyötrődünk, mígnem teljesen megtisztulunk. De ezt hányás után is lehet tapasztalni, különösen nagyritkán megtaláló nagyonrosszullevős hányás után: tiszták vagyunk, tiszták az érzékeink, tiszták a gondolataink. 

A szenvedések által elmélyülünk, fölmagasodunk, és a legteljesebb bölcsességbe jutunk. A bölcsesség a kifogásolhatatlan emberi minőség. A tökéletes, határtalan szenvedés esztétikai gyönyöre, az igazság, ami mindenkitudja hogy a szépség. Ha benne vagyunk, ha bennünk van, értünk mindent.