Nemcsak feszülni és elélvezni lehet, át lehet kerülni egy másik világba, egy másik hullámra. Ezekről könnyű lecsúszni, csak kiválasztottaik képesek megtartani őket. Sokminden idetartozik, például a mellőzés, kegyetlenség, birtoklás eufóriája, bizonyos lánymimikák (amik lehunyt szemmel jelenhetnek meg nagyon tisztán és nagyon erősen) meg akár bizonyos zenék hangulatai, általában droggal, droggal egész masszívan meg lehet fogni, (edit: Hú és még nagyon fontos, idetartozik az időtlen, szexi, célszerű, kegyetlen, mesteri állapot, a kétneműség egy fajtája, gyönyörteli uralkodás, tudás fölött állás, sugárzó, öntudatos éntelen szépség, minden tökéletes művelése és élvezése azáltal, hogy kívüle, fölötte vagyunk, és nem vágyunk rá, és manipulálni az embereket, és mindent a gyönyör építéséért tenni, és csábítani és pusztítani és táncolni és megvetni és hazudni és hűtlennek lenni és hidegnek és forrónak, az undorító gyönyörnek, mely olyan szép...). Ezekről talán általánosan azt lehet mondani, hogy léteznek, mert mérhetetlenek, és így végtelen eufória forrásai, legyen az az eufória bármily elvont, más érzésre alapozott, mint a vidámság. Ezáltal igazságoknak is lehet hívni őket, hisz az igazság nem racionális, mert minden irracionális. Nagyon fura pont erre kilyukadni kitaszítottként, lúzerként, de az igazság valahogy pont hogy maga az erő, az egész logika ebben a világban más. A kiválasztás történhet vagy a gyermekkor hitében és gyönyörtelenségében csalódott serdülőkorban, vagy a felnőttkor hitében és gyönyörtelenségében csalódott középkorban. Mérhetetlent a magyar költők közül csak Weöres Sándortól olvastam. Ha lecsúszol Krisztusról, ami sajnos megtörténhet, akkor még mindig ott vannak ezek, oda lehet költözni, ha kellően megszállottá válsz, ahogy Weöres is írja: az ima az, ha valamelyik ,,végtelen áramot" meglovagolod, és vele erőidet megsokszorozod. Aztán neki se sikerült ez egész életében, nehezebb dolgunk van. Persze fontos hogy valamelyik felsőrendű világgal tedd ezt, az alakítson, azzal tegyétek magatokévá egymást, mondjuk a norvég black metallal. Nyilván pont ezek nem adják könnyen magukat, míg a picsák és a pávák démonai még rá is erőszakolják magukat védtelen választottjukra, hogy aztán ne fölülről, de alulról legyen más, mint ember. Szóval a fölső dolgok szemérmesek, méltóvá kell válni rájuk, ami basszus, mégiscsak krisztusi út. A nagyképűségtől megválni, a nagyképűek számára nyomorultnak látszó társadalmi elfogadhatatlanságba hanyatlani. Érzékenynek lenni a mocsokra, alsóbbrendű, útelzáró, pixeles lánydémonokra izgulástól undorodni. A nagyképűektől undorodni.
Olyan vagy mint egy rádió, aminek az antennája egy kés, melyet a rozsda nem megesz, hanem melynek körénő; ezt a kést egyedül Isten tudja fenni-köszörülni-csiszolni. Ha nem vagy Isten kezében, csak zagyva, nyomasztó, üresen zaklató szürkeséget fogsz, és ahogy a húsevő növény csapdájában a rovar: minden vergődéseddel csak magadra zárod a semmit. Ha Isten nagy kegyesen (mintha amúgy nem ez lenne a dolga) úgy dönt hogy sorsodat magára veszi: minden a javadra fordul, további szeszélyeskedéséig semmi baj nem érhet igazán, mindent önkéntelenül is egyre jobban megértesz, és befoghatod (igen, befoghatod bazmeg) szóval befoghatod a hullámokat, melyekhez egyre közelebb kerülsz, sohasem dobnak le, és érzékelésed egyre inkább a létezővel rezonál, mivel antennád éles és csillogó. Ilyenkor tiedek a világok, lehetőséged végtelen, és minden egyre jobb lesz. Isten fenőkövével megáldatni kizárólag elrendeltetés: ha nem vagy mázlista, próbálkozhatsz drogokkal, de a drogok is csak akkor jók (ráadásul minden esetben) ha Isten úgy dönt, hogy nem dob ki a kukába.