A benyomások teljesen hangulatformában érkeznek meg hozzánk, ugyanaz a kép lehet menny és pokol is, teljesen máshogy nézhet ki valami, ami ugyanúgy néz ki. Én például most nézem a szobámat, és érzem a nagy büdös semmit. Szenvedek attól, hogy semmi sem tud kielégíteni. Süppedek és gyűlölök. Napi néhányszor klappolnak a dolgok annyira, hogy beinduljon az imagináció, a gyönyörvízió, az esztétikai fantázia, mikor egyre messzebbre, élesebben látok a szépgyönyör terében, de akinek ez elég, az hülye. Hülye az is, aki azt hiszi meg kell mondania valakinek, hogy hogyan gondolkodjunk, amiből egyenesen következik, hogy gyűlöli az embert, és mindent, ami egészséges. Most éppen mindenkit gyűlölök, aki valaha is korlátozott, valaha is meg akart mondani nekem valamit, meg akart mondani valamit bármiről, amihez nekem közöm van. Én mindig, mindent, mindenkinél jobban tudtam. Az ilyen sablonba passzírozó, a bármi jót is megteremhető hajtásokat lenyirbáló ,,emberek", amikor tönkretesznek mindent, mégis hogy bírhatnak önérzettel? Eleve nem hogy belepofázni mindenbe miközben semmit nem tudnak nem csak rólam, hanem bármiről, bármiről ami igaz, bármiről ami jó, hanem egyáltalán élni hogy gondolhatják, hogy van joguk? Hazugságból állnak, az egész lényük egy koholmánytákolmány... És az átbaszás minden szintje hülye, például az egy-egy réteget képviselő ,,lázadó" csoportok, akik elhitetik veled, hogy pont az ő céljuk hiányzik neked a szabadsághoz, a pornósztárok, akik elhitetik veled, hogy az ő bájukra van szükséged, holott az esztétikait meg sem közelítve bőségesen a démoni szinten vannak... Szóval a passzolás, stimmelés napi párszori reakcióba lépése, összeilleszthetősége, robbanása nem elég, és hiába tömöm a pofámat mindenfajta színű és halmazállapotú felspannoló szarral, (tegnap például töltőgázt szívogattam órákon keresztül,) a végtelen makacsul szemérmeskedik, noha ez rossz kifejezés, meg úgy általában nagyonsokminden, mert minden szónak az igazi értelme, amit a Létezésben jelent, végtelenül tökéletes, és az, hogy én úgy érzem magam, mint egy elvetélt búzamező az nem az, szóval ez nem a Lét szemérme, ez csak egy tökéletlenségében is kifejezhetetlen, mindenfajta erotikától mentes, cseppet sem játszi húzódozás, ami legalább lenne szent, rettenetes és elsöprően csodáltató erejű, ha már az égvilágon semmi értelme sincs. És tudom hogy lehet még játszani a szavakkal, de én biztos hogy nem fogok valaminek azért leborulni, mert még csodálatos sem. Az utóbbi két mondat magyarázatául: talán érthetőbb, ha megemlítem, hogy azért sincs semmi értelme keresni az ördögöt, mert Isten mindenben mindenebb: nemcsak érdekesebb, mélyebb, betegebb és szenvedélyesebb, hanem sokkal-sokkal ijesztőbb is.