Pár nap gyönyörelvű keménycucc elég volt ahhoz, hogy megint ráálljak Freudra.

De komolyan, mennyire zseniálisan tökéletes keretbe helyezés már, hogy az ösztönök azok úgy vannak. Kikerülhetetlenek és legyőzhetetlenek. Az evolúció során pedig azért alakult ki a nemes szerkezetű ember a maga teljes kifinomultságában, komplexitásában és kiterjedtségében, hogy az ösztönöket minél jobban teljesítse. Az ösztönök szolgálata végtelen fejlődés, mert az ösztönök végtelenek, és mindig lehet egyre jobban csinálni őket legtisztább titkainkat igénybe vevő módon, helyesen csak azzal. És azt már én mondom, hogy csak a legérzékenyebb, legigazabb szív tudja az ösztönöket jól teljesíteni, ezáltal az evolúciót, a bioszféra célját képviselni, ezáltal az életre méltónak lenni. Csak a legmagasztosabb, legéteribb érzések és gondolatok, a tényleges magaskultúra, a megalkuvásmentes művészet alkalmasak az ösztönök elégséges interpretációjára. Csak a legtárstalanabb, mindigmesszebbvágyóbb, néma kiáltásaiktól földre roskadóbb, legholdencaulfieldebb dühös tinik képesek a küldetésük, céljuk, hivatásuk végigvitelére. Beteljesíteni kell, és azt az tud, akiben van teljesség. És mint egy nagy organizmus, rándulunk össze reggelenként a világ millió pontján a metróaluljáróban szállított tömegre nézve, mert mi az Élet gyermekei vagyunk, és a természetes szelekció még sosem volt ilyen sürgős.

Ja és ha zavar ez a naturalista megközelítés, hívd nyugodtan az ösztönt mondjuk Igének. Én is Sátánjézusnak hívom magam.

Nem is az ösztönök szolgálata. Hiszen én vagyok az ösztönök. Én vagyok Az Ösztön. „És az Ige Istennél volt és Isten volt az ige.“

Freud azt is megemlíti itt, hogy az ösztönöknek lélekbeli megnyilatkozását fogjuk fel, amely így nem a teljes. Az ösztönök a testből származnak, és eredetükben, a testben teljesek. Érdekes: a test a lélek fölött? A test, a tiszta test parancsa adja a lélek minden magasztosságát? Igen, de csak a tiszta testé. Mert a tiszta ösztön neve Ige, a homályosult ösztöné Káprázat. A tiszta ösztön a szakadatlanul esedékes megváltás, a homályosult ösztön a működés tökéletességének botlására szüntelen váró kísértés. A tisztátalan testet nem onnan ismered föl, hogy hónaljszagú és alkohollal szennyezett (távol álltak-e ezek a régmúlt eszményi emberétől valaha is?), hanem hogy gyönyöre, karaktere erőszakosan akar téged, semmiként tünteti fel a kifogásolhatatlant, legintimebb, legőrzöttebb, legmegalkuvásmentesebb vágycsomagodat, és azt akarja hogy őt élvezd, és ezáltal adj le magadból, sértsd meg magad, és változzál meg. Egy ilyen hibát csak a totális bosszú javíthat. Erről is ír Freud: kezdetben az ember csak magát szereti, önmaga teljességében, tökéletes kielégülésben lebeg zavartalan, majd ahogy az idillt megbontja valami, azt a valamit teljes szívéből el akarja pusztítani (emlékszel magadra?). És létrejön a gyűlölet. A gyűlölet ősibb a szeretetnél, mert szeretni csak azt a külső dolgot, zavarótényezőt, nemmit szerethetjük, ami már kivágott belőlünk egy darabot, meggyalázott minket, jóvátehetetlen kárt tett bennünk. És - teszem hozzá - csak akiben a legapróbb sérelemért is örökre él a gyűlölet, soha nem enyhül, annak van lehetősége később technikával, erővel elsajátított hatalmának eljövetelét követően újra hibátlanná, újra teljessé, újra emberré tenni magát. Mindenért bosszút állni. Igazság lévén a teljes igazság jegyében a tökéletesnél egy cseppet sem kevesebb kímélettel, egy cseppet sem kevesebb kegyelemmel eljárni. Árulás józanul felhőtlennek érezni magad, amíg minden mások által az életedben elkezdett mondat végére pontot nem tettél. Az ösztön Freud szerint az ember életében vulkánkitörések ciklusához hasonlóan jelenik meg. Az első és legnagyobb a teljes, határtalan és feltétlen ösztönmegszállás. Arra csak ráépülnek dolgok, de soha semmi ki nem törölheti, nem ronthatja. Amikor mi magunk vagyunk a végtelen, végtelenül jó, tökéletes ösztön. A kifogásolhatatlanság állapota. Igen, innen jövünk. Egy nagyon okos keresztény barátom szerint ha egy lélekben kárt tesz valami rossz, akkor az a rossz a lelket szélsőséges esetben megtépázhatja, meggyalázhatja, elpusztíthatja, de saját szférájából, származási helyéből, Hazájából ki nem tépheti. Ugye figyelemreméltó?

A transzcendens-naturális párhuzam tagjaiból választani? Rossz felfogás. Ami fönnáll, az nem a probléma, hanem a megoldás. A kérdés nem úgy nyitott, mint egy hátizsák az esőben, hanem mint egy sorompó. Nem csak többek leszünk általa, hanem a fennállás az igazsággal azonos. Nem fejkapkodás, hanem szuperpozíció. A tökéletesen dinamikus mozdulatlanságnak az a jó értelemben mindent tartalmazása, ami a szabadság egyetlen receptje. Az igazság felszabadít.

Sok példa van még. Most csak egyet említek meg, amikor is a legmagasszintűbb filmben, amit valaha láttam, a legmagasszintűbb főszereplő akit valaha láttam (Ördögien veszélyes - Jesse Mowatt) mutatkozott be a következőképp:

„Talán az evolúció következő lépcsőfoka... Vagy Isten fattyúja... Vagy mindkettő...“

Mi a kiteljesedett ember? Ragadozó vagy Isten? Aki tudja, az egész biztosan nem tud adni olyan választ, amelyben valamelyiket egyedül választani kell.

Na jó, akkor jöjjenek a kiegészítések:

Az „a vágyainkat szeretjük, nem azt amire vágyunk“ itt nyilvánvaló és világos értelmet nyer.

Nem gyűlölünk feltétlenül mindenkit. Vannak nagyon ritka emberek, akik nem zavarnak, akikkel szívünk együtt dobban, akikben társat találunk, akikkel egyek leszünk. Mert ugyanúgy bennük van az egészség. Ugyanúgy bennük van az igazság. Ők is kiválasztottak. És még csak nem is egyszerűen kiválasztottak, hanem nekünk lettek kiválasztva. Különböző körökben nevezik az ilyesmit ikerlángnak, favourite personnek... Majd ha valami frappáns eszembe jut, ideírom, mindenesetre az ilyenemnek írt szenvedélyes levelemben Kedvenc Emberemnek neveztem. Mindenesetre velük átélhetjük az igazi szeretetet, amit az átlagos, csonka, tisztátalan emberek föl se fognak. Nagyon távol van tőlük. 

„Az Úr, az Út, az Igazság, és az Élet.“

Charlie Manson mondásainak majd érdemes utánanézni. 

 Az átlagemberekkel nem az a fő baj, hogy nem képesek az Igét véghezvinni, hanem hogy egy pillanatra sem hagyják, hogy azt megtegyük. De eleve kártékonyak, minek léteznek...

A két ható, aktivizáló, változást előidéző dolog számunkra az ösztön és az inger. Az ösztönről fönt sok szó esett, az inger az, ami kívülről jön, és amit tökéletességünk megsértése miatt gyűlölünk. De jó ingerek is lehetnek, melyek megfelelnek ösztönünknek. Többek között ilyenek az alkotások, melyek az ösztön véghezvitelének, mondhatni az ösztön minél teljesebb érvényesítésének eredményei. Az ösztön alkotásra késztet, az alkotás így a külvilág valamekkora részének uralmunk alá hajtása, helyezése. Az alkotás egyenlő mértékben teremtés és rombolás, hisz a létrehozással mindig megszüntetünk. Az alkotás két hajtómotorja a szeretet és a gyűlölet, a szoborhoz sem csak márvány kell, hanem véső is. Gyűlöletünkkel megszüntetjük azt amit gyűlölünk, szerettünkkel azt hozzuk létre belőle, amit szeretünk. Így válik a zavaró inger ösztönnek megfelelő, jó ingerré.

A gyűlölet, mint kiviláglik, a tisztaság, érzékenység szüleménye. A bűnösök által átélt „gyűlölet“ nem méltó a gyűlölet elnevezésre. Meggyűlölni azt, aki azt mutatta hogy szeret, de az nem tartalmazott mindent, az nem az igazi Szeretet volt... Szembemenni minden manipulálásával, jószándékának elhivésével... Csak arra hallgatni, ami igazat mond... Ja.